A példamutató magyar családpolitikát dicsérte a Szent István-rend kitüntetettje

2018. augusztus 20., 13:44

Szerző:

Csak annak az európai nemzetnek lehet jövője, amely nem hagyatkozik külső forrásra, és önerejéből képes megújulni – mondta Áder János köztársasági elnök hétfőn a legmagasabb állami kitüntetés, a Szent István Rend ünnepélyes átadásán, a Sándor-palotában.

Az államfő beszédében hangsúlyozta, a Szent István Rendet évről évre olyan kiváló magyarok kapják, akik tehetségükkel és munkájukkal, adottságaikkal és szorgalmukkal a maguk egyéni útját járva igazságokra találnak. 

A köztársasági elnöktől idén Demény Pál, az 1957 ótas az Egyesült Államokban élő népességkutató, demográfus vehette át a kitüntetést, aki – a köztársasági elnök szavai szerint – egész életében arra keresett választ, hogy az ember legszemélyesebb döntése, a családalapítás, gyermekvállalás miként hat a nagyobb közösségre: egy népcsoportra, egy nemzetre, egy földrészre, egy történelmi korszakra.

Áder János elmondta, Demény Pál szerteágazó tapasztalatai világosan megmutatják, hogy csak annak a nemzetnek van jövője, amely érzékeny szemlélettel el tudja érni, hogy megszülessenek a gyermekek, akikre a szüleik eredendően vágynak, s akik a közösség túlélését jelentik.

Demény Pál demográfus, közgazdász, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, a University of Hawaii volt professzora, a New York-i Population Council volt tudományos főmunkatársa, a Population and Development Review alapítója és volt főszerkesztője. 

Augusztus 20. - Magyar Szent István Rend - Demény Pál György
Fotó: MTI/Mohai Balázs

Demény Pál büszkeséggel és örömmel fogadja a kitüntetést

Büszkeséggel és örömmel fogadom a kitüntetést, ugyanakkor az én koromban azok a személyes érzelmek, amelyeket ez a nagy megtiszteltetés kivált, csupán másodlagosak, amit fontosnak tartok, az a remény, hogy az elismerés élesebben ráirányítja a magyar nagyközönség figyelmét az ország demográfiai problémáira, mindenekelőtt elégtelen születési arányszámaira – hangsúlyozta az MTI-nek Demény Pál a kitüntetés átvétele után

A 85 éves tudós a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, a University of Hawaii volt professzora, a New York-i Population Council volt tudományos főmunkatársa, a Population and Development Review alapítója és volt főszerkesztője.

Mint mondta, a születések száma egyéni döntések eredménye és a döntések szabadsága alapvető, meg nem kérdőjelezhető személyes jog. Ugyanakkor összességükben ezeknek a döntéseknek harmóniában kell lenniük a közérdekkel.

„Ennek megteremtése a népességpolitika feladata. Magyarország, európai összehasonlításban bőkezűen támogatja a családokat, növelve a gyermekvállalási kedvet és a valószínűséget, hogy a kívánt gyermekek megszülessenek és egészséges, jól képzett felnőttekké váljanak" – húzta alá a demográfus.

Kiemelte: Európában példamutató módon a magyar politika kitűzött célja egy olyan termékenységi szint elérése, amely hosszú távon biztosítaná a népességszám stabilizációját. 

A cél eléréséhez szükséges intézmények hatékonyságának növeléséről szólva Demény Pál György fontos feladatnak nevezte a gyermekbarát kulturális változás elősegítését, az anyagi támogatások további növelését, valamint az új eszközök bevezetésének napirendre kerülését. 

Deménynek három olyan unortodox javaslata van, amelyek szerinte születést ösztönzők, ugyanakkor általános politikai és etikai érvekkel is alátámasztottak.

  • Szavazati jogot adna minden állampolgárnak, korra való tekintet nélkül. A kiskorúak szavazati jogát édesanyjuk vagy ritka esetben nevelőszülőjük gyakorolná.
  • Visszaállítaná a tradicionális társadalmakban egykor meglévő kapcsolatot az időskorúak anyagi biztonsága és felnevelt gyermekeik gazdasági teljesítménye között.
  • Megteremtené a teljes támogatottságú anyaság intézményét sokgyermekes családok számára.

A demográfus szerint ezekre a reformokra megérett az idő és ha Magyarország élen járna a bevezetésükben, az példaként szolgálna sok más alacsony termékenységű ország számára.