A nemzetbiztonságiak a hírközlésről
A hírközlési szolgáltatók biztonsági vezetőivel tárgyalt pénteken hivatalában Balajti László dandártábornok, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat főigazgatója - tájékoztatta a Miniszterelnöki Hivatal Nemzetbiztonsági Irodája az MTI-t.
A résztvevők egyetértettek abban, hogy a jövőben is találkoznak, a többi között azzal a céllal, hogy elejét vegyék bármilyen, a hírközlés törvényes rendjét veszélyeztető tevékenységnek - olvasható a közleményben.
Az MTI úgy tudja, hogy a megbeszélésen elsősorban a közelmúltban kipattant adatgyűjtési ügy révén elhíresült UD Vagyonvédelmi Zrt-ről (UD) volt szó.
Mi is történt az UD-nél és az MDF-nél?
A Népszabadság szeptember 12-én adta hírül, hogy az UD Vagyonvédelmi Zrt. vezetőinél két nappal korábban házkutatást tartottak a Nemzeti Nyomozóiroda (NNI) munkatársai. A lap akkor arról írt, hogy az NNI magántitok megsértése miatt nyomoz, de információik szerint államtitoknak minősülő információk is eljuthattak a céghez.
Az MDF vezetői posztjára aspiráló Almássy Kornél aznap azt állította, hogy megzsarolták és arra akarták rávenni, hogy lépjen vissza az elnökjelöltségtől. Ezt követően Dávid Ibolya pártelnök sajtótájékoztatón bemutatta egy birtokába került hangfelvétel leiratát.
Az MDF elnöke közölte: a hangfelvétel szerint T. A. (Tombor András, Orbán Viktor egykori külpolitikai főtanácsadója) az UD Zrt. vagyonvédelmi céget azzal bízta meg, hogy gyűjtsenek róla terhelő adatokat; a megbízás mögött Almássy Kornél áll, a párt élén történő váltást pedig S.-ék (Stumpf Istvánék) pénzelik. A politikus az ügyészséghez és az NNI-hez fordult.
Almássy Kornél csak annyit ismert el, hogy egyszer találkozott az UD vezetőjével, mégpedig azért, mert saját lakását akarta átvizsgáltatni velük.
Aznap összeült a Nemzetbiztonsági Kabinet Szilvásy György miniszter kezdeményezésére. Közleményük szerint "titkos hálózat működtetői megkísérelték a behatolást az elektronikus kormányzati gerinchálóhoz kapcsolódó egyes kormányzati szervek információs rendszerébe, veszélyeztetve ezzel e szervek törvényes és biztonságos működését".
A vagyonvédelmi cég cáfolta az ellene felhozott vádakat. Leszögezte, nem törtek fel számítógépes rendszereket, és semmi közük a Dávid Ibolya elleni lejárató kampányhoz.
A Népszabadság kedden azt közölte, hogy az UD nyolc hónappal korábban kémprogramot telepített a Nemzetbiztonsági Hivatal egyik számítógépére. A nyomozás ennek felfedezése után indult el.