A menekülteket vendégül látó Gyurcsány a CNN egyik főműsorában szerepelt

Christiane Amanpour, a CNN vezető külpolitikai újságírójának műsorába jelentkezett be csütörtök éjszaka Gyurcsány Ferenc. Az amerikai hírcsatorna azért kereste a volt magyar miniszterelnököt, mert Gyurcsány éjszakáról-éjszakára menekülteket lát vendégül a házában.

2015. szeptember 4., 10:49

A műsor felvezetésében bejátszották Orbán Viktor angol nyelven tett nyilatkozatát, amelyben a magyar kormányfő azt üzente a menekülteknek, hogy ne jöjjenek Európába. Mint mondta, Törökország már biztonságos állam.

Gyurcsány videókapcsolaton jelentkezett be a műsorba, és arról beszélt, hogy napról napra változik, hány menekült tölti náluk az éjszakát. Mint mondta, megteszi, amit tud. Korábban feleségével ételt és italt vittek a menekülteknek, de most már megnyitja előttük a házát is.

A netes kommentekben – jobboldali kommentelőktől – a mai napig rendre előkerül az érv, miszerint „ha annyira szereted a menekülteket, fogadd be őket”! Gyurcsány nem csak ennek a gondolkodásmódnak adott egy pofont, hanem egyúttal ellopta a show-t a kormány elől. És ami a legfontosabb: a nyugati közvélemény számára egy, a kormány menekültellenes álláspontjánál barátságosabb Magyarország képét közvetítette.

(

CNN)