A mazsolabombázók szállnak rendelkezésre
Mogyorósi Géza Blokád és mazsola című írásából (168 Óra, 2008. július 24., 30. szám) idézek: „A berliniek körében »mazsolabombázónak« (Rosinenbomber) becézett amerikai és brit katonai repülőgépek folyamatos légihídja nem volt veszélytelen, 1949. májusig közel 80 pilóta vesztette életét az egyedülálló akció során (plusz a gépek személyzete). A precíz szövetséges krónikák – még leírni is sok – 212 621 alkalommal startoltak és landoltak, összesen 1,7 millió tonnát fuvarozva a fellegek felett.”
A pilóta (repülőgép-vezető, első pilóta, gépparancsnok, gépszemélyzet-parancsnok, kapitány) is a gép (hajózó) személyzetéhez tartozik (air crew: hajózó személyzet, „ekvipázs”).
Nem értem, mire gondol a Tisztelt Szerző. A nagy gépeken (de még a DC–3-ason is) van másodpilóta (repülőgép-vezető), fedélzeti mérnök, navigáror, rádiós, fedélzeti mechanikus(ok) stb. Õk a személyzet?
A logisztikai rendszerben polgári légitársaságok gépei is repültek, ha jól tudom. Nem volt időm alaposan körülnézni a neten.
A katonai gépeken azért ilyen aránytalanul nagynak tűnő a gépszemélyzet létszáma, mert tábori viszonyok között ők szolgálják ki és ellenőrzik a gépek rendszereit.
Hány gép szenvedett itt vajon katasztrófát? Az akkori leszállásirányító – vizuális, rádiólokációs – rendszerekkel nem lehett egyszerű időjárási feltételekkel nehezítetten a leszállás. Mert abból pontosabban lehetne megbecsülni a hősi halottak számának összetételét.
Nekem az sem tiszta, hogy 212 621 a „bevetések”, triviálisan: „fuvarok”, illetve „fordulók” száma. (Egy „bevetés”: 2 leszállás, 2 felszállás. Nyilván egy „harci” bevetés: egy elstartolás és egy landolás.)
A cikk kitűnő, szakszerű, nyilván az én dilettantizmusom okozza a zavart a fentiekkel kapcsolatban.
Szili Kristóf
E-mail
