A magyaroknak tetszik Botka László ötlete a közös ellenzéki listáról
Az MSZP miniszterelnök-jelöltje hétfő délelőtt állt a nyilvánosság elé az ajánlattal, amelynek a lényege, hogy a demokratikus ellenzékhez tartozó hat párt – az MSZP, a DK, az LMP, a Momentum, az Együtt, a Párbeszéd és a Liberálisok – jelöltjei közös listán induljanak, amivel mindegyik párt bejut a parlamentbe, az MSZP pedig csak a helyek felére tart igényt. Este a Závecz Research közvélemény-kutató végzett egy felmérést, amelyben ezer embert kérdezett meg arról, hogy tetszik-e nekik az ötlet,
a válaszadók 66 százaléka pedig igennel válaszolt,
és csak a 34 százalékuk utasította el az elképzelést. A felmérésben a válaszadók pártpreferenciáját nem firtatták, kiderült viszont, hogy főleg a budapestiek, a felsőfokú végzettségűek és a hatvan év felettiek látnának szívesen egy közös lista köré szerveződő ellenzéki összefogást. Ez mind a három csoportban 70-71 százalékos támogatottságot élvez.
Molnár Gyula MSZP-elnök és Botka László a tegnapi bejelentésen. Fotó: MTI / Mohai Balázs
A megszólított pártok különböző indokokkal, de mind elutasították az ajánlatot. A DK szerint nincs új elem a javaslatban, és inkább a 106 egyéni indulóról kellene megállapodni, az LMP meg nem vág neki kormányváltásnak olyanokkal, akik 2010 előtt is kormányon voltak. A Momentum ezt a javaslatot ugyanolyan kudarcos kísérletnek látja, mint amilyen a 2014-es összefogás volt, az Együtt szerint új szavazók bevonása nélkül nincs esély a kormányváltásra, Botka javaslata viszont csak a régiek elosztogatását jelenti.