A közmunkásokat illetően vált feleslegessé az a jogszabály, ami még mindig hatályos

Kevesebb lenne a közmunkás? 

2021. október 28., 17:43

Szerző:

Mára szinte feleslegessé vált, a Belügyminisztérium mégsem akarja kivezetni azt a szabályt, amely alapján a munkáltatók előre megmondhatják, hogy hány közmunkást akarnak alkalmi- vagy idénymunkában foglalkoztatni – tudta meg a Népszava.

Egyre kevesebb cég él azzal a lehetőséggel, hogy előre jelezzék mennyi közfoglalkoztatottat áll módjukban alkalmazni az aktuálisan következő szezonban. A jogszabály eredeti célja az volt, következő évi közmunkaprogramok tervezésekor számon tudják tartani, hány közmunkás fog kiesni a szezonális munkák miatt, ahol napszámosként többet tudnak keresni. 

A foglalkoztatottak száma idén sem lett kevesebb, viszont  a munkáltatók megszokott, jól bevált idény- és alkalmi munkásokkal dolgoznak, kialakítottak egy olyan bizalmi ismeretséget, hogy nem érzik szükségesnek a bejelentést. 2016 és 2019 között egyre többen csak a munkanapok számának 7 százalékát jelentették be a munkaadók. 

A Népszava a jogszabály okafogyottá válását azzal indokolta, hogy míg 2018-ban 631 munkáltató jelezte az igényét, addig 2020 októberében már csak 39 cég tervezte a szezonális munkások alkalmazását. A lap felkeresésére a Belügyminisztérium azt válaszolta: nem kívánnak változtatni a törvényen.

(Kiemelt képünk: Közmunkások szedik a szabadföldi epret Kerecsenyen 2018. május 10-én. Az önkormányzat 10 ezer tő epret művel közmunkaprogramban.MTI Fotó: Varga György)