A jéghegy csúcsa
A régi trafikosok közül 60 kereskedő folytathatja tovább tevékenységét, erősítette meg a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit (NDN) Zrt. keddi közleménye. A Népszabadság Gyulay Zsoltra, a NDN vezetőjére hivatkozva közölte, hogy eddig hatvan régi trafikos kapott méltányossági alapon átmeneti, december 31-ig szóló fennmaradási engedélyt.
Május 14-én tették közzé a felhívást azoknak a dohánytermék-kiskereskedelemmel foglalkozó embereknek, akik nem nyertek koncessziót a pályázaton. A felhívás célja az NDN-közlemény szerint az volt, hogy a dohánykereskedelem július elsejei átalakítása ne érintse hátrányosan azokat a magyar családokat, amelyek hagyományosan dohánytermék-kiskereskedelemmel foglalkoznak, és megélhetésüket évtizedek óta trafik működtetése jelenti. Az egyik legfontosabb feltétel az volt, hogy a jelentkező legalább 20 éve folyamatosan üzemeltessen főként dohánytermék értékesítésével foglalkozó szakboltot.
A jelentkezéseket május 21-ig kellett postára adni. „Az anyagok feldolgozása, az adatok ellenőrzése megtörtént, és a törvényben foglalt felhatalmazó rendelkezés alapján a zrt. a tevékenység végzésére feljogosította a feltételeknek megfelelt személyeket” – olvasható a közleményben.
Légrádi Petra, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. marketing- és kommunikációs vezetője az MTI-nek múlt héten azt mondta, hogy közel 300 pályázat érkezett a felhívásra.