A Hősök terén áldoznak az SS és a nyilasok emlékének. Pirulnunk kell!
Magától értetődő volt, hogy aláírja a Magyar Demokratikus Chartát?
Haboztam egy percig. Segíthet-e bármit is ez a mozgalom, visszafoglalhat-
ja-e az utcát az értelem? De bízom abban, hogy bénult és közömbös civil társadalmunk mégiscsak felemeli a fejét.
Nem tart-e attól, hogy egy ilyen ellenmozgalom felnagyíthatja a radikalizálódás veszélyét?
Már nem kell nagyítani. Kisebb településeken gyakran hallani: „Jönnek a fiúk, majd rendet csinálnak.” Persze a „fiúk” tagadják, hogy közük volna a nyilasokhoz. De jelképeik, szavaik, viselkedésük elődeiket idézik. Budapest újnáci gyülekezőhely lett. A ’45-ös budai kitörés évfordulójára, a „dicsőség napjára” idesereglenek a külföldi eszmetársak. A Hősök terén áldoznak az SS és a nyilasok emlékének. Pirulnunk kell.
Épp a 168 Órában írt nemrég arról, hogy tavaly augusztusban a köztársasági elnök hivatala előtti téren egyházi zászlószenteléssel indult el a Magyar Gárda. De a Sándor-palotában elmulasztották a reagálást. S így a köztársasági elnök az ön számára „az ember, aki nem nézett ki az ablakon”.
A hallgatást az ilyen csoportok bátorításnak veszik. Úgy fordítják le: ezt is lehet. Mindennap egy kicsivel többet. Lehet masírozni, bírát fenyegetni, célszemélyek listáját közölni a világhálón, a középkori vérvádak mintájára újakat kreálni 2008-ban. Szabad a pálya. És mindez hat: a társadalom egyre elfogadóbb.
Orbán Viktor erre azt mondja, ha kormányra kerülne, úgy intézné el a Magyar Gárdát, mint Horthy a nyilasokat: „Két pofonnal.”
Aznap nyilván ez volt a leginkább haszonnal kecsegtető mondat. Pedig a kormányzó „pofonjainak” nemigen volt foganatjuk. S aki Horthyt tekinti pozitív példának, attól én tartok. A harmincas évek Németországában is egy maroknyi csoport hőzöngésével kezdődött minden. Legyintettek rájuk: ugyan, pojácák. Persze az unió keretei között a szélsőségesek ma nem juthatnak hatalomra. De jól „használhatók”. Megkeserítik az ünnepeinket és a mindennapjainkat, a végsőkig fokozzák az etnikai feszültségeket, fertőzik a levegőt.
Ki a felelős?
Nem működik a magyar társadalom immunrendszere. Magyarország nem számolt el önmagának azzal, ami a háborúban történt. Nem jött el a szembenézést követő közös megtisztulás. A múlt zavaros, tehát lehet a zavarosban halászni. Számomra igen emlékezetes Navracsics Tibor fideszes frakcióvezető 2006-os replikája, amikor arról kérdezték: nem tartja-e kellemetlennek, hogy beszéde alatt a Kossuth téren árpádsávos zászlók lobognak. (Akkor ez még riasztó újdonság volt.) Azt felelte: mi kifogás lehet egy történelmi zászló ellen? Azóta ez a helyzet banálissá züllött. Minden, ami tegnap elfogadhatatlan volt, mára egy vállvonásnyit ér. S ezt épp az ilyen megengedő mondatok és a hallgatások eredményezik. Lehet még Navracsicsból államférfi, de én úgy fogok emlékezni rá: az ember, aki legyintve legitimálta az árpádsávot. A chartát pedig elsősorban antifasiszta gesztusnak látom. Ami nem „napi haszon” kérdése, hanem erkölcsi ügy. Emiatt is jobban örültem volna, ha életre hívásában az ellenzéki pártok is részt vettek volna.
