A hites fotográfus és barátai
Jolsvai András a 168 Óra márciusi számában Apokalipszis című kiállítási ismertetőjében Kondor Béla és Szalay Lajos eladásra szánt grafikáiról ír (mindkettőjüket ismertem, mindkettőjüktől több munkát őrzök). A Melange Galériában kiállított Kondor-rézkarcok egyikének szerves része az ajánlás: „Pilinszky Jancsinak jó lesz ez otthon”, majd a rajz alatt egy másik dedikáció: „Elemérnek szeretettel Samu”. A szerzőt idézem: „Samu, mint tudjuk, Kondor beceneve. De ki lehet az az Elemér, ki így vigyázott erre a képre?”
Nemigen lehetett más, mint Vattay Elemér (1931–2012) fotográfus és műgyűjtő, többek közt Kondor és Pilinszky barátja, akit a grafikus mutatott be a költőnek, mondván, „jók lesztek egymásnak”. A legmélyebb barátság Pilinszkyhez fűzte, aki verset is írt neki. Kondor nevezte el „hites fotográfusnak”, Istenhez fűződő viszonyára is utalva. Vattay dokumentálta Ferenczy Béni életének utolsó tíz évét, Bálint Endre az ő fotóit használta fel kollázsain. Feltételezhető, hogy nevéhez köthetők a Latinovits Zoltánról készített utolsó felvételek. Kassák kalapos, Pilinszky cigarettás portréját azok is ismerik, akik Vattay nevét soha nem hallották. Képzőművész barátaitól képet kért a fotókért cserébe, így impozáns gyűjteményt mondhatott magáénak. Váli Dezső írja naplójában: „Lakása és nyaralója a padlótól a plafonig művekkel tele.” Hagyatékából kerülhettek be művek a galériába, a Kondor-grafika is, amit a mester neki dedikált.
Tarczy Péter
E-mail