A hazai nyilvánosság sokszínűsége mindannyiunk érdeke
Az Egymillióan a demokráciáért egyesület felhív minden magánszemélyt vagy szervezetet, hogy lehetőségeihez és képességeihez mérten tegyen meg mindent a független és kritikus véleményeket közvetítő médiumok fennmaradása, a sajtószabadság ügye mellett.
A Freedom House nyilvánosságra hozott jelentése szerint az elmúlt egy évben leginkább a média szabadsága és a demokratikus kormányzás terén romlott Magyarország helyzete.
A médiatörvényt érő hazai és külföldi bírálatokat gyakran megfontolás nélkül, saját érdekeit követve lekicsinyli és lesöpri a kormányzat. Eközben igyekszik ellehetetleníteni, korlátozni a kormányzati politikával vitatkozó hangok megjelenését a nyilvánosságban.
Demokráciánk állapotára jellemző példa volt, amikor a Klub Rádió hirdetői „vélt, vagy valós érdekeik miatt” megvonták további támogatásukat a csatornától. A hallgatók mégis kitartanak mellette. Legutóbb a nagy hagyományú Népszava került hasonló válságba. Melyik médium lehet a következő?
Az Egymillióan a demokráciáért egyesület megütközött a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság pályázati kiírásán, mely szerint helyi témákkal foglalkozó zenei adót szeretne a Klubrádió frekvenciáján tudni a jövőben.
Június 30-án jár le az internetes hírportálok számára kötelezővé tett regisztráció határideje. Hogy erre a régi időket idéző rendszerre miért van szüksége az NMHH-nak csak sejtéseink lehetnek.
Fontosnak tartjuk felhívni a figyelmet arra, hogy a médiatörvény teljes körű alkalmazását az ország Európai Uniós elnöksége idejére felfüggesztette a kormányzat. Ez most lejárt.
Fogjunk össze a sajtószabadság és a színes nyilvánosság megtartása érdekében!
Civil-Kontroll, Egymillióan a demokráciáért egyesület