A hazai fizetés akár ötszörösét is megkereshetik
A Párbeszéd Magyarországért Párt szerint felháborító, hogy az Orbán-kormány több pénzt költ az idegenellenes plakátkampányaira, mint a magyar háziorvosok támogatására. Jövőre 500 millió forint jut erre, a bérfejlesztésre pedig csupán 15 milliárd forint.
A PM szerint a luxusberuházásokra és stadionépítésekre elkülönített költségvetési pénzekből bőven jutna forrás az egészségügyi szakdolgozók bérfejlesztésére is.
A PM rámutat: Magyarország komoly orvoshiánnyal küzd, főként a legelmaradottabb területeken, ahol a lakosság egészségügyi állapota is átlag alatti. Akadnak települések, ahol 5-10 éve nincs háziorvos. Jelenleg 231 praxis betöltetlen, 2000 háziorvos pedig nyugdíjasként dolgozik. A kormány ezeknek a problémáknak a megoldását jövőre is csak 500 millió forinttal támogatná, ami pontosan ugyanannyi mint az idén.
A párt szerint nem csoda, hogy a fiatal orvosok jelentős része külföldre megy, ahol a hazai fizetésének akár az ötszörösét is megkeresheti. 2013-ban 1950-en, tavaly 1943-an kérték ki a külföldi munkavállaláshoz szükséges igazolást az Egészségügyi Engedélyezési Hivataltól.
A PM elfogadhatatlannak tartja azt is, hogy a hatalmas felelősséggel, lelki és fizikai terheléssel küzdő egészségügyi dolgozók bérének rendezése továbbra sem szerepel a kormány tervei között. „Nevetséges szemfényvesztés az a 15 milliárd forint, amit a kabinet jövőre erre szán, hiszen az sokaknak mindössze néhány ezer forintos nettó béremelést fog jelenteni” – zárul a PM közleménye.