A Hankook a keménykedést választotta: nem tárgyalnak a sztrájkoló dolgozókkal

2019. március 19., 06:47

Szerző:

Már több mint hét napja sztrájkolnak a Hankook dunaújvárosi gumigyárának dolgozói, ám a vezetőség még mindig nem hajlandó a szakszervezettel tárgyalni a bérkövetelésekről. Hétfő délután ugyan találkoztak a menedzsment és a sztrájkbizottság képviselői, ám érdemi egyeztetés nem volt – írja a Népszava

Székely Tamásm, a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének (VDSZ) elnöke szerint ezzel a cég megsérti a sztrájktörvényben előírt egyeztetési kötelezettséget. Mint mondta: a vezetőség a találkozón csupán arról próbálta meggyőzni az érdekvédőket, hogy hagyják abba a sztrájkot, a bérkérdés szóba sem került. A dolgozók azonban elszántak, és nem veszik fel a munkát addig, amíg nem születik megállapodás.

A gumigyárban múlt kedden kezdődött a munkabeszüntetés, miután a szakszervezet és a cégvezetés nem tudott megállapodni az idei béremelésről, és a Hankook február végén egyoldalúan felfüggesztette a tárgyalásokat. A VDSZ 18 százalékos alapbér-emelést, és többek között a bónuszrendszer átalakítását, jubileumi kifizetést szeretne elérni. A Hankook ebbe nem akar belemenni, viszont a március eleji kétórás figyelmeztető sztrájk után 13,6 százalékos átlagos bérfejlesztést fizetett ki a dolgozóknak.

A VDSZ kitart követelése mellett, a sztrájk kezdete óta pedig egyre többen csatlakoznak a munkabeszüntetéshez, egy-egy műszak 70-80 százaléka sztrájkol – közölte Székely Tamás. A termelésben hatalmas fennakadások vannak, hiszen a munkabeszüntetést választók között nagy arányban vannak a termelésben kulcsszerepet játszó szakemberek. A menedzsment láthatóan kezd kifáradni, már sokkal többe kerül nekik a sztrájkhelyzet miatti kiesés, mint ha megemelnék a béreket – állítja a szakszervezeti vezető.

A cégvezetés eközben változatlanul igyekszik különféle szórólapokkal „jobb belátásra” bírni a dolgozókat. 

Tegnap 18:23

Az északkeleti és a délnyugati, nyugati tájakon erőteljes gomolyfelhő-képződés várható: ezeken a részeken egyre több helyen számolhatunk esővel, zivatarral, felhőszakadással.

Tegnap 17:09

Újabb pofont kaptak azok, akik hittek abban, hogy a gyermekvédelmi törvény valóban szigorodhat. A kormánypártok képviselője, Dunai Mónika előterjesztése szerint ugyanis a gyónási titok mentesülne a jelentési kötelezettség hatálya alól a gyerekbántalmazások esetében is. Azaz egy pap minden további nélkül eltitkolhatná, hogy egy pedofil elkövető bevallotta neki a bűnét.

Tegnap 15:31

Szerdától a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára is tovább csökken. A benzin bruttó 5 forinttal, míg a gázolaj bruttó 4 forinttal fog kevesebbe kerülni.