A gazdagok elitegyeteme válhat a Corvinusból félévenként négymilliós tandíjjal

2018. október 5., 08:31

Szerző:

2020-tól már nem hirdetnek állami férőhelyet, és jelentősen növelni akarják a fizetős és a külföldi hallgatók arányát a Budapesti Corvinus Egyetemen – írja a Népszava.

A lap információi szerint egy dolgozói értekezleten a BCE kancellárja, Pavlik Lívia elmondta,

2020-ban már egyáltalán nem fognak állami férőhelyeket hirdetni a jelentkezőknek.

Az állami ösztöndíjas képzés helyett ugyan létrehoznak egy Corvinus-ösztöndíjat, ám a cél az, hogy a fizetős hallgatók nagyobb arányban, legalább 60 százalékban legyenek jelen az egyetemen. Ez most pont fordítva van.

A nemzetköziesítés fontos szempont, hamarosan egy nemzetközi kollégium építésébe kezdenek, a külföldi oktatók, kutatók arányát is növelni akarják. A folyamat egyik kezdő lépése lehet a kínai Fudan Egyetemmel köttetett megállapodás, amit most pénteken írhatnak alá.

Ennek keretében egy kettős diplomaprogram indul az egyetemen – szemeszterenként mintegy négymillió forintos tandíjjal.

Az akadémiai cél az, hogy a Corvinus Európa legjobb száz, és a világ legjobb kétszáz egyeteme közé kerüljön 2030-ra.

A 168 Óra írta meg elsőként, hogy a Budapesti Corvinus Egyetem átkerül az Emmi fenntartásából az innovációs tárcához. A tervek szerint a Corvinust egy közalapítvány működtetné a jövőben, amelyhez az állam százmilliárdos nagyságrendű alapító tőkét biztosítana. 

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.