A főügyész becsülete

- Aktív pályafutásának utolsó heteiben Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos számos alkalommal próbálta önt kérdőre vonni a sukorói üggyel kapcsolatban. Taktikázással vádolta, kijelentette: önnek kényelmetlen volna az állásfoglalás. Kényelmetlen lett volna döntenie Gyurcsány Ferenc ügyében?

– Minden döntés lehet kényelmetlen, amikor emberek sorsába avatkozunk bele. Konkrétumot természetesen nem mondhatok folyamatban lévő ügyről, de azt határozottan állíthatom: nem igaz, amit Budai Gyula ismételget. Nem fekszik hetek óta az asztalomon annak az ügynek az aktája, amelyikbe ő bizonyos dolgokat belekombinált. Ugyanakkor mélyen sértőnek tartom Budai kijelentését, hogy reméli: én nem falazok Gyurcsány Ferencnek.

- Mondta azt is, hogy ön hagyja abba a bújócskát.

– Nem falaztam soha senkinek, és nem is bújócskáztam soha. Negyvenöt éves ügyészi munkám alatt kötelességet soha el nem hárítottam magamtól. Tehát ha lett volna ügy, amelyben a döntést elém terjesztik, döntöttem volna. Akkor is, ha ez egyes politikai körökben vihart támasztott volna. Borzalmas, hogy ilyesmit egyáltalán bizonygatni kell.

- Így élünk manapság.

– Ráadásul mindenki tudhatja, számomra szent az első magyar ügyészi eskü szövege, amelyet 1872. január elsején a királyi ügyészek mondtak el: „Mindenféle melléktekintet, félelem és kedvezés nélkül csakis a törvényes igazságot tartanom szemeim előtt.” Egész életemben ezt a parancsolatot követtem.

- Budai úr kormánybiztos. Megnyilvánulása tehát nyilvánvaló politikai nyomásgyakorlás volt a kormányoldalról.

– A kirohanásait nem úgy értelmeztem, hogy a kormányzat akar rám nyomást gyakorolni. Úgy értelmeztem, hogy egy Budai Gyula nevű ember próbálkozik a lehetetlennel: hátha rá tud szorítani, hogy cselekedjek az ő szája íze szerint.

- Mennyire kiszolgáltatott a legfőbb ügyész a politikai nyomásgyakorlásnak?

– Nem mondhatnám, hogy kiszolgáltatott. Nekem politikus konkrét ügyben még sohasem jelezte, hogy mit szeretne, igaz, el is hárítottam volna minden ilyen igényt.

- Azért van, aki úgy gondolja: a legfőbb ügyésszel is el lehet beszélgetni arról, hogy jobb lenne, ha felállna.

– Lehet, hogy van, aki így gondolja, de a legfőbb ügyészt nem lehet felállítani.

- Györgyi Kálmán az első Fidesz-kormány idején mégis felállt.

– Ő akart felállni. Nem tudjuk, miért, ezt sohasem mondta meg.

- Lehet-e ars poeticája egy ügyésznek? Teljesen „kötött pályás”-e ez a hivatás, vagy valami teret mégis enged az egyéniségnek?

– Az ügyészség hierarchikus szervezet, amelyben megvannak a szabályok, s a belső normák természetesen korlátozzák az ügyészek döntési szabadságát. Mégis azt mondom: van lehetőség arra, hogy valaki ebben a munkában is megjelenítse a meggyőződését. Én magam például fiatal ügyész korom óta nagy jelentőséget tulajdonítottam az áldozat szempontjainak. Sok ügyész szerint a sértettnek már nincs sok köze a vád tárgyához. A vád tárgya az, hogy mi a tényállás, mi a minősítés, mi a büntetés. Én ezzel sohasem értettem egyet, katonai főügyészként még nemzetközi szimpóziumot is szerveztem arról, hogy a katonai bűncselekmények esetében milyen lehetőségek vannak az áldozatvédelemre.

- Időről időre komoly kritika éri az ügyészségi apparátust a kiszivárogtatások miatt. És tényleg feltűnő például, hogy egyes jobboldali orgánumok, elsősorban a Magyar Nemzet, milyen jól értesültek ügyészségi dolgokban. Mit gondol erről?

– Számomra ez fájó kérdés. Persze: hajlandó vagyok elhinni, hogy általában nem kiszivárogtatásról van szó, amikor a sajtó hozzájut bizonyos adatokhoz. Az eljárásjog szerint ugyanis a gyanúsítottaknak, illetve védőiknek is joguk van másolatot kérni egyes iratokból. Az esetek egy részében tényleg valószínűsíthető, hogy tőlük kerülnek a médiához dokumentumok.

- Lehet. De azért voltak olyan esetek, amikor ez kizárható. A Magyar Nemzet előbb tudta meg, hogy Szilvásy Györgyöt kihallgatják, mint maga a volt miniszter. Egy irányba hord a Borovszky Tímea kihallgatásával kapcsolatos fax ügye is, vagy Szabó Zoltán kerékbilincs-története.

– Tény, vannak olyan esetek, amikor feltehetőleg tőlünk kerül ki az információ. Sajnos nem állíthatom, hogy az ügyészségen belül nincs olyan munkatárs, aki kiad dokumentumokat, ám a takarítónőktől kezdve az ügyészségi vezetőkig bárki lehet. Több vizsgálatot is elrendeltem, de nem derült ki, hogy kitől származhattak a lapokhoz vagy politikusokhoz jutott információk.

- Az ön utódát kilenc évre nevezi ki az Országgyűlés, és ő már nem lesz interpellálható. Nem fenyeget-e az a veszély, hogy társadalmi kontroll nélküli intézmény jön létre? Egy olyan fekete doboz, amelybe csak kevés kiválasztott láthat bele, így a működése alárendelhető lehet a kiválasztottak érdekének.

– Kezdjük onnan, hogy mi az interpelláció lényege: a képviselő felvilágosítást akar, és kérdez, én pedig köteles vagyok válaszolni. Erre ott van a parlamenti kérdés jogintézménye. Az interpelláció csak annyival több, hogy a képviselő dönthet, hogy elfogadja-e a választ, és ha nem, akkor a Ház szavaz. Csakhogy ez az eredetileg a kormány ellenőrzésére hivatott jogintézmény testidegen a legfőbb ügyész esetében. Őt ugyanis a törvény tiltja el a politizálástól. Az interpellációt követően viszont szakmai kérdésekre adott korrekt válaszok után is politikai össztűz zúdulhatott rá, így akaratlanul is politikai tényező lett. Az Alkotmánybíróság már 2004-ben kimondta, hogy a legfőbb ügyész politikai felelősséggel nem tartozik az Országgyűlésnek. A testület figyelmeztetett: a legfőbb ügyész interpellációs válaszainak el nem fogadása – akár sorozatban – nem járhat közjogi következménnyel, tehát ezért a legfőbb ügyész nem távolítható el. Akkor meg mi értelme is volt az interpellációnak?

- Jól értem-e, hogy valójában csak a kinevezett legfőbb ügyész szakmai hozzáértésétől, becsületétől függ, hogy csoportérdekeket hagy-e érvényesülni? Más garancia nincsen. Ha neki véletlenül beleférne, akkor belefér, és se parlament, se sajtó, semmilyen intézmény nem tud semmit tenni.

– Kétségtelen, hogy a legfőbb ügyész becsületén és szakmai hozzáértésén múlik szinte minden. Ezen viszont persze az interpelláció fenntartása sem változtatna.

- A kilenc év nem sok egy kicsit?

– Az időtartammal kapcsolatban sohasem foglaltam állást, bár javasoltam, hogy egységesítsék a legfőbb ügyész, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, az alkotmánybírák, az ombudsmanok és a számvevők kinevezésének időtartamát. De van valami, ami ennél fontosabb. Azt is indítványoztam, hogy a legfőbb ügyész mandátuma ne legyen meghosszabbítható. És egyáltalán nem azért, mert savanyú a szőlő: én semmiképpen sem maradhatok tovább, hiszen betöltöm a hetvenet. A gondolat onnan indult, hogy amikor megválasztottak, az első interjúmban az újságíró megkérdezte: büszke vagyok-e arra, hogy a képviselők 95 százaléka rám voksolt? Azt feleltem, inkább megnyugtatónak tartom, hogy úgy kezdhetek neki ennek a munkának, hogy bírom a parlament két nagy pártjának a bizalmát – tehát egyiknek sem kell hálálkodnom. Azt is hozzátettem: nem bánom, hogy már nem vagyok újraválasztható a korhatár miatt. Nekem tehát nem kell pedáloznom, piros pontokat gyűjtenem senkinél annak érdekében, hogy ismét rám szavazzanak. Egyszerűen végezhetem a dolgomat, akinek tetszik, tetszik, akinek nem, annak meg nem. Ebből indult az az ötlet, hogy hivatalosan is kezdeményezzem: a legfőbb ügyész ne is legyen újraválasztható, ne kerüljön olyan helyzetbe, hogy egyáltalán eszébe juthasson, gesztusokat kellene tennie az újraválasztása érdekében. Nagyon sajnálom, hogy ez nem került bele a törvénybe, sőt pont az ellenkezőjét szavazták meg. Ha az új jelölt kilenc év után nem kapja meg a kétharmadot, marad hivatalban az a legfőbb ügyész, akinek lejárt a mandátuma.

- Polt Péternek a sukorói ügyben előbb-utóbb A-t vagy B-t kell mondania. Ő pályájának egy korábbi szakaszában Fidesz-politikus volt. Ez nem teszi-e aggályossá a döntését ebben az ügyben?

– Szerintem nem. Én magam a rendszerváltás előtt sokkal hosszabb ideig voltam egy párt tagja, mint az utódom. Ez azonban nem volt akadálya annak, hogy mindig az ügyészi eskü szellemében járjak el. Miért kétkednék ebben Polt Péter esetében?