A fordulat

Néhány napja tartotta évértékelő beszédét a kormányzásra készülő volt miniszterelnök. Stílusos háttér a jobboldalról szóló interjúsorozat záróbeszélgetéséhez. Ez „a fordulat éve”?

– A „fordulat éve” nem 2010, hanem 2009 volt. Akkor ért véget a hideg polgárháború, amely hét évig lobogott teljes hőfokon. Gyurcsány lemondása volt a létező baloldal vereségének pillanata. A politikai háború megnyerése nem azonos a választási győzelemmel. Olykor meg is előzheti azt. A beszéd, amit Orbán tartott, nem kampánybeszéd, hanem a győztes beszéde volt, amelyben máris valamilyen, sokak által rég várt konszolidáció ígérete csillant meg: „Aki nincs ellenünk, velünk van.”

És a „hatalmi előmunkálatokba” az állami apparátus azonnal beszállt. Csörögnek a telefonok, szövegezik a hűségnyilatkozatokat.

– A baloldal bukása annál is nyilvánvalóbb, mivel a Bajnai-kabinet ténylegesen szakértői vagy ügyvezető kormányként működik. A baloldal már nem, a jobboldal még nem kormányoz. Amit látunk, az mindkét oldalon az időnyerést, a bajkerülést, a hatalomátvétel elodázását szolgálja.
A győztes nem akarja átvenni a stafétát a gazdasági katasztrófa kellős közepén, az ügyvezető kormány végrehajtja a legfájdalmasabb gyorsműtéteket. Az MSZP pedig időt nyer, abban bízva, hogy a szakértői kormány pénzügyi sikereiből valami csurran-csöppen neki is. Talán elkerülheti a megsemmisítő vereséget.

Hamarosan megjelenik új könyve a hideg polgárháborúról. A témából ezzel – önt idézem – végleg „ki is száll”. Miért?

– Mert mindent megírtam már róla, amit akartam. Nemcsak mennyiségi értelemben, mert A kékek és a zöldek – ez a kötet címe – terjedelmét tekintve sem csekély. Csakugyan azt gondolom, hogy új korszak kezdődik Magyarországon: eljön az illiberális demokrácia kora.

Elég „lágy” megfogalmazás. Igaz, egyik nyilatkozónk szerint a bal–jobb-felosztás eleve korszerűtlen.

– Van jobboldal, baloldal és centrum. Az utóbbit általában kifelejtik a felsorolásból, vagy összekeverik a jobbközéppel, a balközéppel, holott önálló politikai erő. A Fidesz ebben az értelemben soha nem volt és nem is lett jobboldali párt. Centrumpárt volt és maradt. Szélsőségessége a centrum szélsőségessége volt, és nem a jobboldalé. Más kérdés, hogy centrumpártként a Magyarországon nagyon gyönge jobboldalt helyettesíti.

Az előbb azt állította: 2010-ben éles, antiliberális fordulat várható.

– Bocsánat, én „illiberális fordulatról” beszélek, amely nem azonos az antiliberálissal: egy fokkal jobb. Tőlünk keletre ezt a fajta rendet „irányított demokráciának”, „szuverén demokráciának” mondják. Az illiberális fordulatra rájátszik a nemzetközi trend is. Ma egyszeriben mindenki egy kicsit etatista lett, ahogy a nyolcvanas évek végén liberális volt. A Fidesz volt a legliberálisabb. Márpedig a liberalizmus mindig a politikai centrumot képviseli. Most megfordult a trend. Azok a középosztálybeli csoportok, amelyek a piachoz az államon keresztül kötődnek, deklasszálódni kezdtek, vagy egyre jobban félnek ettől. Minden reményüket az államba és persze abba a pártba vetik, amely „erőt”, erős államot, állami támogatást ígér.

A Jobbikot is a középosztály hozta volna létre? Nem hiszem.

– Egyfajta középosztályi igény, kereslet szülte. Egy biztos: rohamosan növekvő tömegei döntően a lesüllyedéstől és a bizonytalanságtól rettegő, magukat elhagyottnak, kiszolgáltatottnak érző középosztálybeli csoportokból kerülnek ki. A Jobbik önállósulásával a centrum kettéhasadt egy mérsékelt és egy radikális centrumra. Jobboldalról szó sincs. A Fidesz illiberális fordulatot ígér, a Jobbik antiliberális rendszerváltást követel. De a Jobbik nem pusztán „csapás a demokráciára”, hanem politikai találmány is, amely sokaknak jól jön.

Kinek jó, ha „van Jobbik”?

– Jól jön a Fidesznek, abban az értelemben, hogy megkönnyíti középre helyezkedését. A szélsőséges választóbázis megcsappanását a középről elhódított szavazatokkal kompenzálja. Jól jön az MSZP-nek is, mert a Jobbiktól féltett demokrácia megmentőjeként, a parlamentáris erők öszszefogásának hirdetőjeként léphet fel a kampányban. Végül a Jobbik parlamentbe kerülésével talán domesztikálhatóak valamennyire a szélsőségek is.

Milyen stációkon keresztül jutottak el a rendszerváltás óta felnőtt generációk a jobb-, sőt a szélsőjobboldalig?

– Az ifjúság mindig hajlamos a szélsőségre, amit tetterőnek és megvesztegethetetlenségnek hisz. Radikalizmusa egyrészt társadalmonkívüliségéből, integrálatlanságából fakad, de vitális adottságokból is. Az ifjúsági radikalizmus baloldali vagy jobboldali töltése nem tartós politikai meggyőződésekből ered. Az csak előjelbeli különbség. Az, hogy az ifjúság vitális radikalizmusa ma inkább a jobboldal nyelvén artikulálódik, egyrészt a középosztálybeli csoportok érzületének fordulatszerű megváltozásával, másrészt a baloldaliság kiüresedésével, arcvesztésével magyarázható.

Ha a jobboldalról beszélünk, fel kell tenni a szinte kötelező kérdést: milyen következménnyel járhat a kétharmados fölény?

– Számíthatunk a liberális demokrácia beszűkítésére, de hogy ez meddig mehet el, milyen irányt, jelleget ölthet, megáll-e a rendszer prezidenciális átalakításánál, vagy elmehet-e az alkotmánymódosításig is, ma nem lehet megmondani. Ez a politikai körülményektől, a nyomások és ellennyomások alakulásától függ.

Kíváncsivá tesz: mit jelent a „demokrácia szűkítése”?

– Elsősorban azt, hogy a végrehajtó hatalom informálisan minden hatalmi ágban, intézményben jelen van, erőteljesen nyomul. Nem érvényesül a hatalmi ágak elválasztásának elve, a parlament önállósága csökkenhet. Ez az irányított demokrácia rendje.
A szabadság rendjéhez képest elég vacak. Csakhogy húsz éve nem a szabadság rendjében, hanem a szabadság rendetlenségében élünk. Az illiberális demokrácia megjelenése a rendetlenség büntetése is. A középosztály zömét már nem érdekli a szabadság. Csak a rendet akarja.

Egy dolgot Orbán kifogyhatatlan bőséggel ígér: „igazi rendet.”

– Ez a szabadságnélküliség rendje. Húsz éve tart a rendszerváltás. Kimerültünk, belefáradtunk. Számtalan rezsim, párt, erő próbálta az új rendszert stabilizálni. Sikertelenül. A küzdelem mára eldőlt. A konszolidációt valószínűleg a jobboldal fogja végrehajtani. Olyat, amilyen maga ez a jobboldal, és olyat, amilyet megérdemlünk: együtt mint politikai közösség, és külön-külön is mint egyes emberek. De a történelem nem ér véget. Ne feledjük: a választásra jogosultak fele, mint rendesen, el se fog menni szavazni. Vagy tüntetően marad távol, vagy azt sem tudja, hogy választások vannak, és demokráciában él. Az aktív szavazók alig több mint fele voksol a Fideszre.
A jobboldal egy társadalmi kisebbség felhatalmazása alapján fog kormányozni, ami rendben is van, ha nem felejti el, amit ellenzékben hajlamos volt feledni: csak képviseli a nemzetet, de nem azonos vele. Különben a konszolidáció megint elmarad.