A fideszes polgármesterjelölt vitára hívta az ellenfelét, aztán ingyen megvacsorázott és távozott

Nem áll ki vitára az ellenfél, rossz állapotban van az egészségügy – ezeket felpanaszolva igyekszik szimpátiát szerezni a fideszes jelölt a XV. kerületi polgármester-választási küzdelemben. A meglepő mutatványt akadályozhatja, hogy László Tamást, egyfajta rekordként, az őszi időközi kampányban másodszor, idén összesen harmadszor marasztalták el iskolai korteskedés miatt.

2018. szeptember 27., 14:34

Szerző:

Vasárnap a XV. kerületben 66 ezer választópolgár dönthet arról, ellenzéki vezetés alatt maradjon-e a kerület, vagy ismét a Fidesz kezébe kerüljön az irányítás.

A kormánypárt jelöltje, a kerület 2010-2014 közötti polgármestere, 2010-2018 közötti képviselője, látszólag minden támogatást megkap elöljáróitól. Múlt héten Gulyás Gergely a panelépületek megújításáért felelős miniszteri megbízottá nevezte ki az amúgy mérnök végzettségű László Tamást. Csakhogy miniszteri megbízott elnevezésű státus egész egyszerűen nem létezik.

Nagyon úgy tűnik, László Tamás számára a kampány közepette kreáltak egy mintha-pozíciót, hogy azt mondhassa, erős kormánykapcsolatokkal rendelkezik.

Ezt szolgálta Varga Mihály látogatása is, aki néhány nappal ezelőtti kampányfórumán a László Tamást támogató polgárok választási részvételét kérte. A többieknek, a népakarat szenvedélyes híveként, kirándulást és színházlátogatást ajánlott vasárnapra voksolás helyett.

És a lényeg éppen ez. A XV. kerületben az ellenzék győzött 2014 őszén, majd amikor Hajdu László polgármester idén tavasszal az országgyűlési választáson legyőzte László Tamást, és bekerült a parlamentbe, akkor a városvezetésért időközi választást kellett kiírni. Ezt komoly esélye van megnyerni a kerületet jelenleg alpolgármesterként vezető Németh Angélának, de csak abban az esetben, ha a támogatói el is mennek szavazni vasárnap. Hajdu László korábbi helyettese a 2008-ban alapított kerületi szervezet, a Rászorulókat Támogatók Egyesülete és a Szolidaritás Mozgalom jelöltjeként indul, a DK, az MSZP és a Liberálisok támogatásával.

László Tamás nem érti
Fotó: Facebook

A fideszes jelölt felső körökbe való bekötöttségének lazulását, főnökei belé vetett bizalmának gyengülését jelzi, hogy a korábbi kampányok során Orbán Viktor és Tarlós István személyesen jelent meg a kerületben László Tamás oldalán, most azonban Vargán kívül a budapesti fideszes polgármesterek videóüzeneteivel kellett megelégednie.

Akadnak azonban új támogatói László Tamásnak. A visszafideszesített Hír Tv beszámolója szerint, „a Fidesz polgármesterjelöltjének kritikáihoz csatlakozott most a munkáspárti kihívó is”. Ugyanis a Munkáspárt, amely váratlan húzással egy kőbányai illetőségű polgármesterjelölttel szállt versenybe Újpalotán, kedden a kerületi egészségügyi intézmények fejlesztéséért tüntetett, bírálva Hajdu Lászlót és Németh Angélát. A néhány tucat embert megmozgató demonstráció résztvevői között Németh Angéla támogatói több, a kerületben jól ismert fideszes aktivistát véltek felfedezni. Megszólalt a rendezvényen Móricz Eszter önkormányzati képviselő is, akit tavaly zártak ki az MSZP-ből, mert a 2016-os népszavazáson nyíltan a Fidesz álláspontja mellett állt ki.

Hajdu László és Németh Angéla úgy reagált a bírálatokra, hogy történtek és tervben is vannak egészségügyi fejlesztések a kerületben, azon kívül a szakrendelőkben vállalkozóként foglalkoztatják az orvosokat, ezzel a rugalmasabb konstrukcióval enyhítik az orvoshiányt, ami az egész országot sújtja.

Pontosan az országos problémák miatt

meghökkentő, hogy a Fidesz jelöltje éppen az egészségügyet választotta kampánytémájaként.

Ami azt illeti, eddig inkább az ellenzéknek okozott problémát, hogy az egészségügy rossz állapota miatti elégedetlenségből politikai erőt merítsen, de hogy a Fidesz hivatkozzon erre az elégedetlenségre, az merész újításnak tűnik. Nem szólva arról, hogy László Tamás a 2014-es kampányában kormánypénzeket ígért az egészségügyi beruházásokra, amelyeket aztán a kerületnek a saját pénzéből kellett finanszíroznia.

László Tamás egyik fő témája, hogy az egyik kerületi orvosi rendelő építése leállt. Ellenfelei azonban azt emelik ki a torzóban maradt rendelő kapcsán, hogy az már így is tízmilliókba került a kerületnek, miközben a Magyar Narancs egy korábbi cikke alapján az építtető cég nem tartotta a határidőket, gyakran alig néhányan dolgoztak az elvileg nagyszabású építkezésen. Miután a kerület ezek után nem fizette ki a további részleteket, a cég pedig nem adta át a területet, hogy más fejezhesse be a rendelőépületet, a felek perre fognak menni.

Németh Angéla. Kérdés, hogy a többséget lehet-e voksokra váltani
Fotó: Facebook

További csavar a történetben, hogy a kerülettel vitában álló cég az a Penta Industry, amely a tavalyi vizesd-világbajnokság szinkronúszó-stadionjának kivitelezője volt. Ez azért érdekes, mert a megbízást a kerület korábban fideszes befolyás alatt álló városfejlesztő cége adta a Pentának egy meghívásos pályázaton. Kicsi a világ, az Orbán-rendszer világa pedig még kisebb, különösen, ha pénzről van szó. A László Tamás által vezetett Szövetség a Nemzetért Alapítvány is pontosan ugyanannak a filmes cégnek, a Magno Studió Kft-nek adott megbízást reklámfilmek készítésére, mint a CÖF.

A magát a cselekvés embereként reklámozó László Tamás annyiból tényleg nem tétlenkedik, hogy

az elmúlt öt év alatt háromszor robbant fel körülötte a választókerületi Fidesz-szervezet.

2013-ban a pártközpontban jelentette fel az akaratának ellenszegülő párttársait, 2015-ben a választmány feloszlatta a szervezetet a feloldhatatlan belső viták miatt, 2017-ben pedig a kerületi képviselő-testület Fidesz-frakciójából léptek ki többen. A saját pártján belül viselt háborúi előrevetítik, mennyire lehet konfliktusos időszakra számítani a kerületben, ha László Tamás ismét polgármester lenne.

További különös mozzanatként a fideszes jelölt kezdeményezett vitát egy Facebook-posztban Németh Angélával, holott, a Fidesz vitakerülése jól ismert, és ez alól László Tamás sem volt kivétel a korábbi kampányokban. A már szinte Hrabal groteszkjeit idéző legutóbbi kihívást egy hétvégi szüreti mulatságon fogalmazta meg éppen szembejövő ellenfelének. Szemtanúk szerint László Tamás ezután protokolljeggyel megvacsorázott és távozott.

A vitát Németh Angéla azzal utasította el, hogy László Tamás semmilyen konkrétumot nem javasolt, az ellenzéki jelölt ezzel lényegében arra utalt, hogy ellenfele blöffölt. Másik érve, hogy László Tamás többször is megszegte a kampányszabályokat, „visszaeső jogsértő”. A tavaszi országgyűlési kampányban tollat és narancsot osztogatott az iskolából kilépő gyerekeknek, szeptember elején a tankerületi tanévnyitó rendezvényen tartott kampánybeszédet, néhány napja pedig színházi ajándékkuponokat osztogatott, amelyekhez a szülők és a gyerekek adatait akarta begyűjteni. A Sztárklikk ez utóbbi akciója után bírta szóra a fideszes politikust, aki elmondta,

nem érti, mi a baj az iskolai fellépéseivel, egyébként pedig papokat és lelkészeket is megkeres a kuponok kiosztása érdekében, s nem érdekli, ha ezért a jogszabályok alapján megbüntetik.

Érdekli vagy sem, a helyi választási bizottság szerdán ismét elmarasztalta, pénzbüntetésre ítélte.

A tavaszi képviselőválasztáson Hajdu László 2590 szavazattal győzte le László Tamást, ami nem kiugróan nagy különbség, de az elmúlt évek kerületi versengéseiben ez volt a legnagyobb differencia. Ebből arra lehet következtetni, hogy a 2010 előtt stabilan baloldali kerület az utóbbi években megint visszahajlott a baloldal felé. A szeptember 30-i választás kérdése László Tamás szempontjából az, hogy az iskolai kampányokat és a helyi Fidesz-szervezet megreccsenését ellensúlyozza-e a Kubatov-lista. Németh Angéla számára pedig az a kérdés, hogy a vélhetően az ellenzéki oldalon lévő többség voksokra váltható-e.

Szél Bernadett is Németh Angélát támogatja, pártja ellenére

Szél Bernadett, a LMP volt társelnöke és miniszterelnökjelöltje mindenkit arra buzdít, hogy Németh Angélára szavazzon vasárnap – derült ki a polgármester-jelölt Facebook-oldalán megjelent videóból. Szél ezzel szembemegy pártja álláspontjával, az LMP ugyanis világossá tette, hogy egyik jelöltet sem támogatja. Nem ezért, de éppen ma újabb etikai vizsgálatot kezdeményeztek ellene, de végül nem indult eljárás.