„A demokrácia ünnepe” – Bulit tart a Fidesz

A demokrácia ünnepének nevezte Rogán Antal, a Fidesz régi-új frakcióvezetője, hogy Orbán Viktort már ezen a szombaton kormányfővé választja az Országgyűlés. Ahogy négy éve, úgy most is Kossuth téri tömegrendezvény kíséri a miniszterelnöki eskütételt.

2014. május 6., 09:51

A

Népszabadságbeszámolója szerint a parlament nem az alakuló ülésen, azaz kedden választja meg miniszterelnöknek Orbán Viktort, hanem – közölte Rogán Antal – a Fidesz és a KDNP május 10-ét javasolja a kormányfő megválasztásának időpontjául. Ezen a napon délután a Parlament épülete előtt, a Kossuth téren rendezvényt tart a Fidesz.

A programra mindenkit várnak, hogy legyen részese a kormányfő megválasztásának, eskütételének és a kapcsolódó ünnepségnek. „Mi azt gondoljuk, hogy ez egy fontos nap, a demokrácia ünnepe” – fogalmazott a frakcióvezető.

A Jobbik által jelölt parlamenti alelnök, Sneider Tamás megválasztásával kapcsolatosan Rogán Antal nem erősítette meg azokat az előzetes információkat, hogy a Fidesz az ellenzéki jelöltet nem szavazza meg a posztra. „Van egy megállapodás a frakciók között az országgyűlési tisztségekre, mindenki maga vállalja a politikai felelősséget, hogy milyen tisztségbe kit jelöl. Nem szeretnénk, hogy nekünk kelljen választani ellenzéki jelöltek között, lehet, hogy több olyan ellenzéki jelölt van, akikkel nem tudunk egyetérteni, volt olyan alelnök is, akinek pártállami múltja volt” – mondta. Rogán hangsúlyozta, hogy még nem látták a hivatalos jelölteket.

A Népszabadság kérdésére, hogy ezek szerint elképzelhetőnek tartja-e, hogy a Fidesz-frakció olyan alelnököt szavaz meg, akinek szkinhedmúltja van, megismételte: nem szeretnének válogatni a jelöltek közül, „ez túlmutatna az előzetes megállapodás keretein”.