A bevándorlási hivatal vezetője azt mondta, Gruevszki-ügyben elhúzódó eljárásra kell számítani, az elítélt exkormányfő egy óra múlva megkapta a menedékjogot

2018. november 20., 20:15

Szerző:

Rendkívüli nemzetbiztonsági bizottság ülést hívott össze szerdára Mirkóczki Ádám, az országgyűlési testület jobbikos elnöke azután, hogy Végh Zsuzsanna, a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal (BMH) vezetője kedden egy bizottsági meghallgatáson azt mondta, hogy

Nikola Gruevszki menedékjogi kérelmének az elbírálása még nem zárult le, egy hosszadalmas folyamatra lehet számítani, amihez képest a Magyar Idők egy óra múlva már tényként számolt be arról, hogy a volt macedón miniszterelnök megkapta a menedékjogot Magyarországtól.

Erről Mirkóczki Ádám az Indexnek azt mondta:

– Magyarázatot várok arra, hogy ki a felelős azért, hogy az elmúlt 28 évben példátlan módon így hazudjanak és átverjék testületileg az Országgyűlés legfontosabb szakbizottságát. A Gruevszki-botránnyal kapcsolatban a Belügyminisztérium és a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal törvényi kötelezettségüket megszegték, a nemzetbiztonsági átvilágításon is átesett bizottsági tagokat félrevezették. 

Nehezményezte azt is, hogy bár a keddi meghallgatáson kíváncsi lett volna, hogy Gruevszki hogyan jutott magyar segítséggel Budapestre, ezekre a kérdésekre „személyes jellegük” miatt nem kapott választ sem a BMH, sem a Belügyminisztérium jelenlévő vezetőitől. A szerdán tartandó rendkívüli ülés hírére reagálva a Belügyminisztérium kiadott egy közleményt, amely szerint a tárca „ellentmondást nem tűrően leszögezi”, hogy a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal főigazgatója az adott helyzetnek mindenben megfelelő, hiteles jogi tájékoztatást adott Gruevszki menekültkérelméről.

Fotó: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

 

09:38

Hiba, hogy az Európai Bizottság azt erőlteti, hogy a miniszterelnökök tűzzék napirendre Ukrajna EU-csatlakozását, mert az nincs előkészítve. Az azonnali csatlakozás helyett először öt-tízéves időtávra stratégiai partnerségi megállapodást kellene kötni Ukrajnával – jelentette ki a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Lezárták a Normafát, mert az ónos eső következtében a fákra rakódott jég az éjszaka megvastagodott, ágak és tenyérnyi jégdarabok szakadnak le, kisebb fák kidőlése is várható – tudatta a XII. kerületi önkormányzat péntek reggel.