56-os tüntibüntik: árpádsáv, áhítat, szalonzsidózás

Prológus

Délben nekivágtam. Esett. Az üres városban csak néhány kóbor, vékonybajszú olasz turista fényképezte a Váci utca buta dekorációt - bólogató jegesmedvék a kirakatban, oh, you know, this is the day of hungarian forradalom. Revolutione. Capisi? Nyjet? Idejössz a hazámba, és nem mondod, hogy „Keresztapa”?
Mindegy, majd meglátják úgyis. A Deák tér környékén, odafelé, egyedül egy snájdig bácsika, talpig tábornoki paszományban – hömm - tölti meg jó magyaros kolbászhússal az ünnepi belet, visszafelé azonban, háhá! A Jobbik és a Magyar Gárda jelentett be családias tüntibüntit a Deákra, hatan – ősz, sipkás urak, Vágási Ferenc jókollégai a nyomdából - máris gyülekeznek. Árpádsáv villan, szatyornyi gyanús alkoholos butéliák, Nádor és Soproni, naná, eső ellen köpönyeg.

Odalépek, egy zacskó macskaalommal álcázom magam (a nemzeti ünnep ugyanis olyan, hogy csupán a cicaszar nem áll meg vigyázzban):
- Jónapot, mire tetszenek itten?
- A Magyar Gárdát várjuk.
- Maga valami újságíró?
- Ó, nem – lódítok, mint a karvalytőke – Csak várok, várok én is.
A bácsi erre a zacskóba nyúl - köpni nem, de nyelni, azt tudok:
- Akkor nesze, igyál egy sört.
Emberek: magyarnak lenni jó.

Ezek nem olyan dalok

Háromkor már persze a fele sem tréfa, a Bajcsy-Zsilinszkyn a zászlós tömeg hírforrástól-elmondástól függően körülbelül ötszáz és egymillió főre hízik. Barátságos rendőrsorfal igazoltat barátságos tüntetőket, az „ünnep ugyanis ketrecbe van zárva”. A demonstrálók pac-manné lesznek kicsit, a rendőrök pedig a kis kék kergetőző szellem szerepében tetszelegnek.

Nyitásként a Krédó együttes muzsikál az egybegyűlteknek, a konferanszié – „egy piros-fehér-zölddel túlságosan szorosra tekert Békeffi László” – azonban nyomatékosan felhívja a figyelmet arra, hogy ezek ám nem olyan dalok, ezeket nem lehet csak úgy hallgatni. A tömeg kérdően néz. „Merthogy a daloknak a zenén túlmutató értelmük is van, ezek határainkon túl rekedt magyar költők megzenésített versei!” „Ó” – válaszol a tömeg, Békeffink pedig tromfol:
- Áhítat, imádság, és kuplé keveréke ez!

A tömeg pislog, Krédó belekezd. Egy médiákos kolléga megfogalmazása szerint „Marha jók, de jobb lenne, ha az Almássy téren, a táncházban hallanám”. Krédót két szám után ennek megfelelően vissza is tapsolják, aztán az újabb szónok belekezd, ’56 mártírjait a tavalyi események „mártírjaihoz” hasonlítja, jellemzően vissza-visszatérő kifejezés a „szemkilövetők”.

Ez már nem is olyan érdekes. Elléptünkben, mintha focimeccsről, netalán Fenyő Miklós karácsonyi mulatságáról jönnénk, még ott visszhangzik a „ria-ria-hungária”.

When The Man Comes Around

Irány a Teve utcai rendőrpalota, amit ugyebár a mi adóforintjainkból építettek fel a burzsoák. Vagy mi. A metró az Árpád hídnál már nem áll meg, a Dózsa György útról baktatunk felfelé – az utca kihalt, a szél pedig olyan anyai oltalommal tologatja az ördögszekereket jobbra-balra, hogy nincs okunk tartani semmiféle atrocitástól. Minél közelebb érünk a 64 Vármegye mozgalom, valamint a Budaházy György és Toroczkay László fémjelezte rendezvényhez-ünnepléshez-nagygyűléshez, persze úgy lesz egyre több a rendőr is, az úton motorosokat igazoltatnak, a József Attila Színház pedig teljesen körbe van kordonozva – a színház egyébként 1956 szeptemberében nyílt meg, lehetne ez valami frappáns kerete is a dolognak, de hát nem lesz az. Inkább csak afféle – hömm – kordonblőd. Öt körül még sehol a beígért tömeg, fél hatra hízik csak fel a sor, ugyanis mindhárom bejáratnál igazoltatnak a rohamosztagosok, sajtókártya ide-vagy oda, minket is megmotoznak a marconák.

Ijesztő élmény amikor 10 állig sisak fiatalember érdeklődésének gyújtópontjában egy 11. matatja végig az ember kabátját. Egy kopasz fiatalember tiltakozik, osztagosok erélyesebbek lesznek, kopasz fiatalember halkabban dörmög: „Ketrecbe zárt demokrácia.” Vagy valami hasonló, nem halljuk pontosan, bejutottunk. Nemzeti érzelmű rockbanda dübörög, az életkor 12 és 80 év között tendál – nemzeti érzelmű kisgyerekek nyakában nemzeti érzelmű Árpád-sáv. Tábla, rajta felirat: „Mondjon Le”, alatta pici megjegyzés: „Mind.” Balról égetett gumiszag, vagy lőpor, tudja a fene, mindenesetre a sült kolbász illatának jobban örülnénk. Vizelési lehetőség, az nincs, csak a Lilliput presszóban: „Kedves csaposkisasszony, nagy a forgalom ma este?” „Ó, remélem holnap is jönnek!” Ja, hát mi is. Érdekes mozzanat: a jelenlévők kifütyülik Orbán Viktort, mikor az megjelenik a tévé képernyőjén.
Mire visszaérünk, tömve van a kordonon belüli tér, orrunk előtt barátságos, bomberdzsekis fiatalemberek egy kannabis-mintás pólót viselő barátságos srácot kísérnek ki, a nyomaték kedvéért a torkánál fogva:

- De hát a rendőrök beengedtek!
- Itt mi döntjük el, hogy ki jöhet be, köcsög!

Ők dönthetik el. A színpadon közben egy vékonybajszú olasz EP-képviselő dicséri a magyar ellenállást: „Avanti ragazzi”, hatalmas taps. Jobbra tőlünk flamand fiatalok, három-négy revolutionista-vendégmunkás lengeti mozgalmuk zászlaját. A színpadra később Kósa Gyula lép, akit alig néhány hete ítélt a bíróság egy év felfüggesztett börtönbüntetésre, a Szabadság téri szovjet emlékműnél elkövetett cipődobálás okán. Nem mellesleg ’56-ban a Széna téren harcolt, ’56-os veterán. „Fiatalok, bennetek még ég ez a tűz, a fiatalos lendület, vannak elképzeléseitek, harcoljatok az igazatokért, ezért a hazáért!”
Utána Toroczkay László szólal fel. A gyújtó hangú beszédben, mely elhangzik itt, lassan eljutunk a „karvalytőkétől”, a „hazug médián” át, egyenest a szalonzsidózásig, megkér mindenkit továbbá, hogy „kukákat ne borogassatok, úgy, mint a múltkor”, illetve szót ejt a gazdasági válságról, melyet hamarosan az összeomlás követ. „Mit gondoltok, miért vannak itt az amerikai tévéadók közvetítőkocsijai? Azt a pillanatot várják, ami Izlandon már bekövetkezett: az államcsődöt!”
Végül a szokásos facsart igazságok azok, miket a nagyérdeműnek kioszt, de a fickó retorikája mégis – mitagadás – csodálatra méltó. Toroczkay nem az a zsebhitler, mint aminek egyesek beállítani akarják. Egy jó beszélőkéjű pasas, akit nyilván túl sokat vegzáltak már ahhoz, hogy azt gondolja: igaza van. Vagy szóljon Johnny Cash:

„There's a man goin' 'round takin' names. An' he decides who to free and who to blame. Everybody won't be treated all the same. There'll be a golden ladder reaching down. When the man comes around.”

Budaházy György után az összejövetelnek annyi, vonulni mennek a legények. Mi előre kocsizunk, le a Deákig, ahol csak a rendőrök állják el a forgalmat, és terelnek el minket. Állítólag a vonuló tömeg az Astoriához igyekszik, ennek okán bevesszük magunkat a legközelebbi műintézménybe, 145 a sör, nyugodt a hangulat, a csapos érdeklődik: ”Bunyó lesz-e?” Tiszta Rejtő-regény.

Aztán kisül, hogy mégsem az Astoria a cél, illetve talán az lenne, de ahogy a Kurucz.info, az érző, magyar hírportál tudósít: „Jövőnkre nézve le kell vonnunk a következtetést, hogy ünnepeinken nem kéne szétszóródnunk, az ÁVÓ mostani módszere ugyanis majdnem lehetetlenné teszi, hogy egybegyűljünk több helyszínen tartott rendezvényeink után.” Az történik ugyanis, hogy a Markó utcában kordonnal körbekerítve találják magukat Budaházyék, a tömeget pedig csak egyenként, igazoltatás után engedik szabadon a rendőrök. A jogszerűséggel nyilván vitatkoznánk – odabenn, emberek: magyarnak lenni rossz – de tény, hogy leginkább ennek a szalámi-technikának köszönhetően az éjszaka végül komolyabb rendbontás nélkül ért véget.

Epilógus

Este a rendőrök három gyújtóbombát találtak egy kocsi csomagtartójában – a tulajdonost az MTI értesülései szerint előállították. Rajta kívül még 33 személy került őrizetbe. Nagyobb rendzavarás sehol sem történt.

Az eső elállt, de gondolatban tovább ázunk.”