Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.
Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.
Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.
A magyar lakosság körében továbbra is a legfelkapottabb az olyan lakás, amelynek ára nem haladja meg az 50 millió forintot, és legfeljebb kisebb felújítást igénye.
Az időjárás továbbra is száraz és napos marad, a csapadék hiánya miatt pedig egyre súlyosbodik az aszály az ország több térségében.
2014. február 26., 12:36
Utólag nehéz megállapítani, egy választás eredménye miért alakult úgy, ahogy. Erre kísérletet tenni persze lehet, Bonifert Mária is elkövetett egyet a Vízlépcső és atomerőmű című írásában.
2014. február 26., 11:08
Nagy visszhangot váltott ki a Szerda 11 január 22-i adása, amelyben dr.Tóth Lajos Barna, onkológiai sebész számolt be egy Magyarországon egyedülálló műtéti eljárásról. A kivételes érdeklődésre való tekintettel ma ezt az adásunkat ismételjük meg.
2014. február 26., 10:27
Várható volt, hogy az új szabálysértési kódexek megjelenése után az elzárással büntetettek száma emelkedni fog, és tavaly tovább is nőtt a fogvatartottak száma.
2014. február 26., 08:49
Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője azt mondta: az elmúlt hetek rezsifórumain is többen felvetették, hogy csökkenteni kellene a közüzemi szolgáltatások alapdíjait.
2014. február 26., 07:50
Az új szabálysértési kódexek megjelenése után várható volt, hogy az elzárással büntetettek száma emelkedni fog, és nőtt is tavaly a fogvatartottak száma.
2014. február 25., 20:37
Egy iraki utasszállító repülőgép rádiókapcsolat nélkül lépett be az ország légterébe kedd kora este, emiatt riasztották a készenlétben lévő Gripeneket – közölte a Honvédelmi Minisztérium az MTI-vel.
2014. február 25., 19:31
Nagyon sokféle módon lophatják el a bankkártyaadatainkat, miközben gyanútlanul vesszük ki a pénzünket a bankautomatából. A biztonságos kártyahasználat része, hogy a kártyánkat mindig olyan számlához kössük, amelyen kevés pénz van, egy-kétszázezer forintnál többet ne tartsunk rajta.
2014. február 25., 19:30
Az Energiaklub szerint a kormány – közlésével ellentétben – nem értesítette hivatalosan az Európai Bizottságot az új paksi erőműblokkok terveiről.
2014. február 25., 19:25
Orbánnak mennie kell, mert olyan válságot idézett elő a gazdaságban, a társadalomban és a demokráciában, ami hosszú távon visszaveti Magyarországot – mondta az Összefogás miniszterelnök-jelöltje kedden Tiszaújvárosban.
2014. február 25., 18:48
A magyar munkavállalók alig fele szokott betegszabadságot kivenni, és szinte mindenkivel megesett már, hogy betegen kellett dolgoznia – derül ki a Profession.hu Munka és egészség című kutatásából, amelynek eredményét kedden juttatta el az MTI-nek.
2014. február 25., 18:29
A párt szerint Gyurcsány Ferenc február 24-i, érdi fórumán a Hír TV stábja sokadszor nem tartotta be a számukra is eljuttatott meghívóban közölt szabályokat, nem tartotta tiszteletben az adott rendezvény kereteit, miszerint csak a DK elnökének beszéde sajtónyilvános.
2014. február 25., 18:15
Pintér Sándor belügyminiszter szerint lényegtelenek az őszödi beszéd kiszivárogtatásának körülményei, mivel azzal nem követtek el bűncselekményt.
2014. február 25., 18:07
Nyilvántartásba vette az MSZP, az Együtt, a DK, a PM és az MLP közös országos listáját az áprilisi országgyűlési választásra a Nemzeti Választási Bizottság keddi ülésén. A baloldali összefogás listáját Mesterházy Attila, a szocialista párt elnöke vezeti.
2014. február 25., 18:04
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a belügyminiszter már nem tagadja, hogy 2009-ben készült egy olyan jelentés az őszödi beszéddel kapcsolatban, amely szerint a szolgálatok nem tudták kideríteni, ki vitte ki az eredeti hanganyagot.
2014. február 25., 16:14
Éppen a választások előtt kerültek nyilvánosságra titkosszolgálati részjelentések. A 168 Óra stúdiójában Jolsvai András, Krug Emília, Lampé Ágnes és Pungor András.
2014. február 25., 15:13
Bajnai Gordon szerint Orbán Viktor szovjet utódállammá, „közép-ázsiai Orbánisztánná” akarja tenni Magyarországot. Az Együtt–PM-szövetség vezetője erről kedden Szekszárdon, sajtótájékoztatón beszélt.