A kormány döntése értelmében minden településen lesz ATM, ám nem mindegy, hogy melyik automatában veszi fel a készpénzt!
A melegedő klímához alkalmazkodva a korábban csak élelmiszerekben előforduló kenyérbogár most a történelmi pannonhalmi könyvtárat is megtámadta. A kár súlyos, a fémrágó bogarat nehéz irtani.
Egy idei szabályozás szerint percek dönthetnek arról, hogy jár-e a pénz vagy sem.
Kapu Tibor a második magyar űrhajós, most kiderült, hogy pontosan mennyibe került az utazás.
Újabb rettegett betegség ütötte fel a fejét, a bőrcsomósodáskór miatt már a Nébih is figyelmeztette az állattartókat.
2015. december 3., 13:23
A 168 Óra az e heti lapszámában utánajárt: magyarországi kárpótlásokkal kapcsolatos ügyiratok nemrég – egy kormányrendelettel – a Veritas Történetkutató Intézethez kerültek. A 14 ezer folyóméternyi dokumentum egy megyei levéltárat is megtöltene. A levéltáros szakmai szervezetek tiltakoznak a szerintük pazarló és elhibázott döntés ellen. Az iratok között vannak a zsidó kárpótlások dokumentumai is. Vajon a jobboldali kormány kedvenc kutatóintézete miért juthat hozzá szigorúan privát adatok listájához?
2015. december 3., 12:17
Tíz perc alatt elfogta a rendőrség azt a 33 éves budapesti férfit, aki szerdán rabolt ki egy nőt a III. kerületben.
2015. december 3., 11:30
Az Igazságügyi Minisztérium (IM) szerint „anomáliák” miatt kellett lazítani a közbeszerzési törvény összeférhetetlenségi szabályain, nem pedig azért, amire mindenki gondolt, nevezetesen hogy zsíros állami megrendelésekhez juthassanak a vezető politikusok rokonai. Úgyhogy mindenki megnyugodhat.
2015. december 3., 11:03
Januártól az ellenzéki politikusok hiába fordulnak az adóhatósághoz vagyonosodási vizsgálatért. A változás jól jön a politikusoknak és közszereplőknek, akik ellen gyakran indult vagyonosodási vizsgálat állampolgári kérésre, bár túlnyomó többségüknél nem találtak semmit; ennek alapján úgy tűnik, a most megszűnő lehetőség eddig is inkább csak papíron létezett – írja az Index.
2015. december 3., 10:08
Lázár szerint a német emberek és a német politika véleménye jelentősen eltér egymástól.
2015. december 3., 10:05
Populisták az első rajtkockában címmel a svájci Tages-Anzeiger című lap arról ír, hogy Kelet-Európában az emberek hiába remélték, hogy az EU megszabadítja őket a korrupciótól és az oligarcháktól.Most viszont már nem csak politikusok uszítanak Brüsszel és a menekültek ellen.
2015. december 3., 10:01
Tarlós István főpolgármester interjút adott a Heti Válasznak. Tarlós már régóta politikus és egyike azoknak, akik nagyon jól ismerik, hogyan működik a magyar politika és milyen játszmák vannak benne, szinte kisgyerekként csodálkozik rá a világra a főváros tömegközlekedésének finanszírozása ügyében.
2015. december 3., 08:37
Az olasz bíróság lefoglalta a magyar pavilont, mert a kivitelező olasz cég szerint a magyar megrendelő állam nem fizette ki őket – számolt be az RTL Klub.
2015. december 3., 08:21
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szervezeti átalakításáról szóló jogszabály-módosítással „a Fidesz megdöntötte a sunyi törvényalkotás világrekordját” – jelentette ki az LMP társelnök-frakcióvezetője sajtótájékoztatón szerdán Nyíregyházán.
2015. december 3., 07:33
A Százhalombattára tervezett gumifeldolgozóról tartott tegnapi lakossági tájékoztatón nyilvánvalóvá vált, hogy a beruházás ezer sebből vérzik. A beruházó cég nem rendelkezik környezeti hatástanulmánnyal, a keletkezett koksz és olajszármazékok pedig komoly veszélyforrást jelentenek az itt élők számára.
2015. december 3., 06:58
Életének 88. évében elhunyt Juhász Ferenc kétszeres Kossuth-díjas, József Attila-díjas költő, a nemzet művésze – tudatta lánya, Juhász Anna az MTI-vel.
2015. december 2., 20:49
Idegengyűlölő propaganda miatt vádat emeltek Romániában a magyarországi Kárpátia együttes énekese, Petrás János László ellen – közölte szerdán a honlapján a romániai legfőbb ügyészség.
2015. december 2., 18:56
A NAV átalakításával kapcsolatos törvénymódosítások miatt esett egymásnak kormány és ellenzék.
2015. december 2., 17:09
Homokfal omlott egy férfire munka közben szerdán Bagamérban, a szerencsétlenül járt ember a helyszínen meghalt.
2015. december 2., 17:06
Az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) vezetése azt tervezi, hogy feltöreti a szervezet a XII. kerületben, a Széchenyi-hegyen található villalakását – írta az Index.hu. A 160 négyzetméteres luxusingatlan tavaly került hivatalosan az ORÖ vagyonkezelésébe, de a szervezetnél csak mostanában vették észre, hogy egyáltalán nem tudnak bemenni az ingatlanba.
2015. december 2., 16:21
Feltehetőleg műszaki okok miatt elakadt egy nyerges vontató a 4-es és 42-es főutak csomópontjánál lévő felüljárón Püspökladány határában – közölte a katasztrófavédelem.
2015. december 2., 15:18
Nem lesz a hamburgihoz hasonló népszavazás a budapesti olimpia megrendezéséről – erről döntött a fővárosi közgyűlés szerdai ülésén. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság kíváncsi a budapestiek véleményére, közvélemény-kutatásokat végez a kandidáló városokban.