Utazás: ez a sziget lesz a legkedveltebb célpont 2025-ben
Már most látszik, hogy az utazás megtervezésekor mi válik egyre hangsúlyosabbá.
Egy-egy utazás mindenkit feltölt, és időnként nélkülözhetetlenné is válik ahhoz, hogy a mindennapi stressz hatásait hatékonyan ellensúlyozzuk. Manapság egyre nagyobb figyelmet kap a mentális egészség, illetve az, hogy milyen módon kaphat támogatást bárki, aki úgy érzi, hogy a rohanó mindennapok felemésztik. A felmérések szerint már meg is van, melyik sziget vált a magyarok új kedvencévé, amely évről évre egyre több turistát vonz: úgy tűnik, egy olyan úti cél iránt érdeklődnek egyre többen, amely alkalmas a testi-lelki feltöltődésre. Bár meglehetősen messze van hazánktól, de sokan beleszerettek már, és nem csak azok, akik egy egzotikus helyen szeretnének nyaralni – számolt be róla a Tények.
Bár manapság már gyakorlatilag a világ bármely pontja elérhető, legalábbis ha összehasonlítjuk a lehetőségeket például az 50 évvel ezelőtti úti célokkal. Éppen ezért bizonyos szempontból kiszámíthatatlan, melyik évben hova utazik majd a legtöbb turista, ugyanakkor a trendek manapság is kirajzolódnak. Egy-egy ország, város vagy helyszín időszakosan felkapottabbá válik, mások pedig örök klasszikusnak számítanak. Ám olyan úti célok is akadnak, amelyek egzotikusnak számítanak, emiatt talán lassabban alakul ki irántuk az érdeklődés, ám minél többen ismerik meg az adott helyet, annál nagyobb az esély arra, hogy idővel nagy kedvencé válik. Ez utóbbiak közé tartozik Bali is.
Egy utazás, amit senki nem fog megbánni
Az indonéz sziget népszerűsége folyamatosan nő Magyarországon is. Egyetlen év alatt is jelentősen emelkedett a turisták száma, hiszen a becslések alapján 2024-ben akár 20-25 ezer magyar is ellátogathat a különleges hangulatú szigetre, és ez a szám jövőre tovább emelkedhet.
Ha nyaralásról van szó, Bali ritkábban került szóba egy ideig, hiszen időt kell szánni magára az utazásra is, családdal ez nagyobb szervezést igényel, Indonézia valóban nincs közel. Ám azt is meg kell említeni, hogy éppen amiatt, hogy a mentális egészség fontossága manapság már nagy figyelmet kap, megjelent egy másik igény is: hogy el lehessen bújni a világ elől egy nyugodt, mindentől távoli helyen, és erre az indonéz sziget tökéletesen megfelel.
Bali a szörfözés és a jóga szerelmeseinek paradicsoma, hiszen minden feltétel adott ezekhez. Az úgynevezett retreat, vagyis elvonulás egy egyre gyakrabban elhangzó fogalom, amely gyakorlatilag egy néhány napos vagy hetes programot jelent, ahol szervezett keretek között, a mindennapi stresszt kiiktatva, csak a saját jóllétükre koncentrálhatnak a turisták. Egy-egy ilyen program megszervezésével foglalkozik a Newselfjournyes is, amely Srí Lankán már lebonyolított ilyen eseményeket, ám február 11. és február 21. között Bali lesz a célpont. A Newselfjournyes szervezője így nyilatkozott:
„Egy szervezett út során garantáltan olyan helyeken szállunk meg, ahol minden igényt kielégítenek, illetve programok terén is igyekszünk a turistahelyeken túl Bali valódi arcát is megmutatni a 10 nap során.”
Tény, hogy sok szempontból biztonságosabb lehet egy ilyen csoportos utazás, és arról sem lehet megfeledkezni, hogy a szakemberek pontosan tudják, mire van szüksége annak, aki részt szeretne venni egy ilyen másfél hetes elvonulás során.
Bali természeti kincsekben rendkívül gazdag sziget, de emellett a kultúrájával is érdemes megismerkedni. A szörfözésre a partjai tökéletesen megfelelnek, a jóga iránt érdeklődők pedig nem véletlenül utaznak ide egyre gyakrabban, hiszen nyugalmat áraszt magából az egész sziget. A helyi statisztikai hivatal szerint 2024-ben Balin 7,75 millió nemzetközi látogató fordul meg év végéig, ami minden eddiginél magasabb szám – és érdemes tudni, hogy a magyarok is nagy számban képviseltetik magukat a szigeten, amit életében egyszer mindenkinek látnia kell.
(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Freepik)