Már az emberi szívben is találtak mikroműanyagot

Belélegzéssel és táplálék útján is könnyen bejuthatnak a mikroműanyagok a szervezetünkbe. Kutatók most kilenc különböző félét találtak az emberi szív szöveteiben. 

2023. augusztus 14., 11:16

Szerző:

A nemzetközi kutatás tizenöt személy szívének szöveteit elemezte szívműtét előtt és után is, valamint vérmintákat is vettek – szemlézi az Environmental Science & Technology folyóiratban megjelent kutatás eredményeit a HVG

A kutatás során kilenc különböző mikroműanyagot mutattak ki az emberi szivekben. Továbbá arra is következtettek, hogy a műtét során is bejuthatott mikroműanyag az alanyok szervezetébe. A kutatócsoport hozzáétette, nem találtak minden szövetmintában mikroműanyagot, de a mintákban talált legnagyobb darab 469 mikrométeres volt.

Speciális lézeres képalkotó módszerrel, valamint pásztázó elektronmikroszkóppal állapították meg a kutatók, hogy a mikroműanyagok megtalálhatóak voltak a szív szöveteiben – a műtét előtt és után egyaránt. 

 

 

Éves szinten – nem és kor függvényében – 39-52 ezer mikroműanyag-részecskét „fogyasztunk”, egy tengeri hal pedig akár 47 részecskét is tartalmazhat.

(Kiemelt képünk illusztráció: a Plymouthi Tengeri Intézet igazgatója, Richard Thompson professzor a mikroszkópnak köszönhetően táplálékot és más mikroműanyagokat elemez a délnyugat-angliai Plymouthi Egyetem laboratóriumában 2023. február 27-én. Fotó: BEN STANSALL / AFP)