A testünk szerint este 10 és 11 óra között a legideálisabb ágyba bújni

A túl korai és túl késői lefekvés is nyilvánvalóan negatív hatással van a szervezetünkre és az is kiderült, hogy miért. 

2021. november 9., 08:47

Szerző:

Este tíz és tizenegy óra között a legideálisabb ágyba kerülni: azok lesznek legritkábban szívbetegek, akik ebben az időszakban hajtják álomra a fejüket – írja kedden az MTI egy brit vizsgálat nyomán. 

„A testnek egy 24 órás periódusokban működő belső órája van, ez a cirkadián ritmus, amely a test és a psziché működését szabályozza” – idézi az eredményekről beszámoló tanulmány vezető szerzőjét, David Planst az Európai Kardiológiai Társaság (ESC).

Bár az epidemiológiai kutatásból nem lehet ok-okozati következtetéseket levonni,

a szakemberek szerint a túl korai és túl késői lefekvés is nyilvánvalóan negatív hatással van a cirkadián ritmusra és így negatív hatással a szív- és érrendszer egészségére.

Eddig ezt még egy tudományos kutatás során sem elemezték.

A kutatás során a UK Biobank brit adatbank alapján 88 ezer ember 2006 és 2010 közötti adatait elemezték. A résztvevők átlagkora 61 év volt, 58 százalékuk nő. Egy kérdőíven részletes információkat adtak meg életmódjukról is, majd a kutatók ezeket az információkat vetették össze a szív- és érrendszeri betegségek, például szívinfarktus, agyvérzés, krónikus iszkémiás szívbetegség jelentkezésének gyakoriságával.

A European Heart Journal - Digital Health című tudományos lapban megjelent vizsgálat során a megfigyelt átlagosan 5,7 év alatt 3172 embernél jelentkezett szív- és érrendszeri betegség. Ez a résztvevők 3,6 százaléka. A legritkábban azoknál léptek fel ilyen betegségek, akik rendszeresen este 10 és 11 óra között fekszenek le aludni.

Annál, aki este 11 és éjfél között kerül ágyba, 12 százalékkal nő meg a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázata, a csak éjféltől kezdődő alvás viszont már 25 százalékkal növeli meg. Ugyanakkor annál is 24 százalékkal növekszik meg az ilyen jellegű betegségek rizikója, aki már este 10 óra előtt lefekszik.

A nőknél jóval nagyobb mértékben jelentkezett a kései lefekvés negatív hatása, mint a férfiaknál.

 

(Kiemelt kép: 2019.08.05. Bristol, Egyesült Királyság - Portré - késő estig dolgozom egy hotelszobában. Fotó: Lewis Parsons / Unsplash. A kép csak illsuztráció.)