Csak semmi szexet, aszexuálisok vagyunk!

Ki ne tudná: vannak lányok, akik a fiúk helyett lányokhoz vonzódnak és persze a fiúk között is akad, aki saját nemét kedveli. Vannak biszexek, akik a nők és a férfiak közül is választanak partnert, mások transzneműek és nem fogadják el azt a testet, amelybe születtek, a másik nemhez tartozónak érzik magukat. A meleg közösséget jelölő LMBTQ rövidítés első négy betűjének megfejtése tehát az átlagos újságolvasónak nem okoz gondot. A queer angol szóból származó q értelmezésébe persze sokak bicskája beletörhet, de vigasztalja őket, hogy az számos érintett számára sem egyszerű feladat. Azokat jelöli ugyanis, akik se férfinak, se nőnek nem tartják magukat. Ide sorolhatók mondjuk a hermafroditák és az eunuchok, meg bárki, aki úgy érzi: ő valamely – akár egy képzeletbeli – harmadik nemhez tartozik.

A fekete gyűrű azonban egy mindezektől különböző identitásé: az aszexuálisoké, akik egyáltalán nem éreznek erotikus vonzalmat. Vannak közöttük férfiak és nők minden rasszból, társadalmi csoportból, korosztályból. Csak egy dologban hasonlítanak egymáshoz: se testük, se lelkük nem kívánja a szexet. A tili-toli játék, amiért a többség megőrül, őket hidegen hagyja. Esetleg komikusnak vagy visszataszítónak is tartják. A legkevesebb, amit állítanak róla, hogy nem éppen higiénikus szokás. Nem, nem élnek cölibátusban, nem tartózkodnak a szextől. Ez azt jelentené, hogy kívánják, de valamilyen személyes vagy vallási okból megtagadják maguktól. Ők egyszerűen nem érdekli a szex.

Az amerikai sajtóban ma már nap mint nap olvashatunk olyan aszexuálisokról, akik névvel, fényképpel vállalják identitásukat. Egyikük, Kate Eggleston, akinek történetét a Washington Post közölte, kifejezetten csinos fiatal hölgy. Története nagyon is jellemző.

Iskolásként édesanyja és osztálytársai addig kérdezgették arról, hogy ki tetszik neki, míg kortársai helyett inkább egy filmszínészt jelölt meg, csak hogy békén hagyják. Középiskolásként évekig járt egy fiúval, közös hobbit választottak, megbeszélték a könyveket, fogták egymás kezét. De amikor szexre került volna sor, a kapcsolat megszakadt. Egyetemistaként Kate engedett környezete nyomásának és ágyba bújt a fiúval, akivel aztán hat hónapig járt. „Csak azért vállalkoztam rá, mert mindenki azt várta tőlem – beleértve a szüleimet is –, hogy tegyem meg végre. Pocsék volt. Utáltam minden percét” – emlékezett vissza. Persze ez a kapcsolat is kudarcba fulladt.

Az egyetem elvégzése után Kate a Pentagonnál lett koordinátor, és megismerte az embert, aki papírforma szerint a szőke herceg lehetett volna fehér lovon. Jóképű, olvasott, muzikális, vicces, jómódú. És bomlott Kate-ért. A harmadik randevú után le kellett volna feküdni vele, de Kate nem tudta, nem akarta megtenni, még a gondolattól is viszolygott. Becsukta maga mögött ezt az ajtót. Úgy döntött, még akkor is vállalja magát, ha ez valami betegség. Lázas kutatásba kezdett az interneten. Élete egyik legboldogabb pillanata volt, amikor megtalálta az AVEN közösség, az aszexuálisok honlapját. Az Asexuality Visibility and Education Network (az Aszexuális Láthatóság és Felvilágosítás Hálózata) portálján azt olvashatta: teljesen rendjén való választás, ha valaki tartózkodik a szextől, mert nem vágyik rá. Így is élhet teljes értékű életet. „Uramisten, ha valaki ezt megmondta volna nekem 15 évesen! Mennyi gyötrődéstől mentett volna meg!” – reagált Kate.

Azok a kiskamaszok, akiket nem ragad meg kortársaik érdeklődése a másik nem iránt, felismerik, hogy valamiért mások, mint a többiek. Emésztik magukat, és ahogy egyre többet megtudnak a világról, szinte várják, hívják a revelációt: ők igazából melegek. „Talán azért nem érdekel a másik nem, mert majd a saját nememből fogok valakibe beleszeretni.” De sokszor ez is elmarad. Esetleg kipróbálják a szexet, de semmi jót nem találnak benne. Ezek után gyakran betegségtudat lesz úrrá rajtuk, orvoshoz, pszichiáterhez mennek, aki persze nem tud segíteni rajtuk. Az AVEN honlapjának alapítója, David Jay is átment ezeken az állomásokon, mire végre vállalta önmagát: ő igenis szex nélkül akar élni, és segíteni sorstársainak, hogy gyorsabban ismerjék fel igazi énjüket, meneküljenek meg a gyötrődéstől, amin ő ment át.

Mára tízezreknek az AVEN információi hozzák el a vágyott felismerést és vele a megkönnyebbülést. 2001-ben indult a honlap, a hálózatnak két hónappal később már száz regisztrált tagja volt. A nemzetközivé vált szervezetben több mint 120 ezren vannak, érdekes módon az amerikaiak után a legtöbben kínaiak. Rendszeressé váltak az aszexuálisok világkongresszusai.

Valójában semmi új és meglepő nincs abban, hogy sokan nem vágynak közösülésre és érdektelennek tartják a hűhót, amit a többiek csapnak körülötte. Alfred Kinsey 1947-ben kiadott híres jelentése óta gyakorlatilag minden, a nemiséggel foglalkozó felmérés bebizonyította: az emberek egy százaléka egyáltalán nem érez erotikus vonzalmat, bár egyébként testileg-lelkileg egészséges. Olyannyira, hogy sok aszexuális jól ismeri a csúcspont élményét, de kizárólag egyedül hajlandó eljutni addig. Arányuk mindenesetre túl csekély ahhoz, hogy ez az embercsoport a többségnek feltűnjön, különösen azért, mert tagjai hajlamosak arra, hogy visszavonuljanak, elbújjanak és csendben gyötrődjenek.

Gyötrődjenek, mert szüleik, barátaik állandóan össze akarják boronálni őket valakivel. Mert betegnek nyilvánítják és orvoshoz küldik őket. Mert a környezet elvárásai általában házasságba kényszerítik őket, ahol gyakran fizikai és lelki erőszak, érzelmi zsarolás vár rájuk. Kötelességüknek tartanak valamit, amitől viszolyognak. És ez az enyhébb eset, mert egyes afrikai kultúrákban például a közösség „gyógyító” nemi erőszakra ítéli őket. Az aszexuálisok döntő többsége semmi mást nem akar, mint hogy hagyják békén őket a választásukkal. A többség végre vegye tudomásul: ők ilyenek és így vágynak teljes életre. Akár még párra is.

Mert a romantikus szerelem az aszexuálisokat sem kerüli el, boldogan töltik az időt választottjukkal, szívesen fogják a kezét, örömmel ölelik át, vágynak a simogatásra, kényeztetésre. Csak a meztelenséget, a behatolást, az aktust nem kérik. Az AVEN szervezet önkéntes szóvivőjeként dolgozik egy idősebb házaspár. Túl vannak az ezüstlakodalmon, láthatóan boldogok, nagyon szeretik egymást. Korábban szigorú magánügyüknek tartották, hogy a szó köznapi értelmében esküvőjüket sohasem hálták el. Mindketten szüzek. És nincs hiányérzetük.

Az AVEN-nek nincs magyar tagozata, de van néhány olyan aszexuális honfitársunk, aki vállalta, hogy szószólója lesz sorstársainak. Balta Flóris például szükségét érezné, hogy a Pride mozgalom határozottabban álljon ki érdekeik mellett. Úgy gondolja: a láthatóság megvédhetné őket a mindennapok fizikai, érzelmi és morális erőszakának egy részétől, amihez szerinte nálunk ráadásul jogi erőszak is párosul. Az aszexuális, tehát egyedül élő nőket a hazai jogrend gyakorlatilag kizárja a mesterséges megtermékenyítés lehetőségéből. Még pénzért sem juthatnak hozzá, csak ha igazoltan meddők vagy elég idősek ahhoz, hogy természetes úton koruk miatt se legyen esélyük arra, hogy gyermeket vállaljanak. Amikor már nagyjából késő.

Persze nincs az a szervezeti háttér, amely megvédhetné az aszexuálisokat legjobb barátaiktól és azok közhelyeitől. „Csak azért vagy aszex, mert még nem találtad meg az igazit!" Vagy: „Nem is tudod, hogy mit vesztesz... Mégis próbálkoznod kellene!” Ők azonban úgy érzik: nem kellene próbálkozniuk. Semmit sem veszítenek, hiszen nem lehet veszteség az, ami egyáltalán nem hiányzik nekik. Biztosak abban, hogy pontosan tudják, mi az, ami sokkal jobb a szexnél: egy szelet torta.

A találkozóikon ezért torta a jel.