Varga Viktor egy hónapig kórházban volt a Totem forgatása után

Súlyos betegen csinálta végig a versenyt.

2021. szeptember 20., 11:30

Szerző:

TV2 kalandrealityjét, a Totemet Varga Viktor és Ekanem Bálint nyerték, ám a tévébe került adásból nem derült ki, a végső kincskereséskor Varga Viktor milyen rossz állapotban volt. Az énekes elképesztően magas lázzal és erős fájdalmak közepette küzdötte végig a finálét.

„A végső kincskeresés számomra iszonyú durva volt. Lyme-kóros lettem, igaz, ezt akkor még nem tudtuk, csak a verseny után kaptam meg a diagnózist. A fináléban már csak annyira tudtam összeszedni magam, hogy felmásszak a hegyre, de az összes leállásban vagy forgatási szünetben a halálomon voltam. Negyven fokos lázam volt, rázott a hideg, beszélni sem tudtam, minden erőm elszállt. Mégis úgy voltam vele, hogy az erős fájdalmak ellenére nem adhatom fel, végig kell küzdenem a döntőt, nemcsak önmagam, de Bálint miatt is. Végül sikerült, s hatalmas diadalom számomra, hogy az állapotom ellenére nyertünk”

– mesélte el a Borsnak Varga Viktor, akit a műsor után egy hónapig kórházban kezeltek.

Az énekes azt is elárulta, hogy a műsor alatt sem fogadott el komolyabb orvosi segítséget, mivel egyrészt azt gondolta, csupán egy egyszerű megfázásról van szó, illetve nem szerette volna kockáztatni a döntőbejutását, így inkább félretett minden fájdalmat és rosszullétet, és küzdött tovább.

(Kiemelt kép: Varga Viktor Instagram-oldala)