Kulcsár Edina Isten színe előtt szeretné kimondani a boldogító igent

Kulcsár Edina elárulta, hogy milyen esküvőt szeretne. 

2023. január 2., 13:37

Szerző:

Izgalmas év elé néz Kulcsár Edina és G.w.M! A szépségkirálynő és a rapper még csak 1 éve alkotnak egy párt, de már az első közös gyermeküket várják, valamint a zenész nemrég a nagy kérdést is feltette a kedvesének, aki természetesen igent mondott. A várandós kismama most elárulta, hogyan képzeli el az esküvőt.

„Az egész esküvővel kapcsolatban csak az a vágyam, hogy a dédim még ott lehessen! Sőt, ne csak szimplán ott legyen, hanem erős, egészséges és boldog legyen az esküvőn. Nagyon-nagyon sokat jelent nekem ő, így fontos, hogy együtt éljük meg ezt a szép napot! 92 éves lesz és tudom, legalábbis remélem, hogy még bőven van időnk együtt, de azért miatta jobb lenne minél hamarabb, hogy még táncolni is tudjunk együtt. Templomi esküvőt szeretnék, hogy Isten színe előtt esküdhessünk meg, ahol az összes számunkra fontos ember jelen van, és hogy velük együtt ünnepelhessünk! Hogy kicsi vagy nagy, normál vagy fényűző, az teljesen mindegy. Ha 30-50-n lennénk és egy sátorban pizzát ennénk, akkor is ugyanolyan boldogan élném meg, mintha világraszóló esküvőnk lenne”

- válaszolt egy rajongó kérdésére Kulcsár Edina, amit a Blikk szúrt ki. 

(Kiemelt kép: DFP - Kunos Attila)