Megrendezik a Dr. Szöszi musicalváltozatát Budapesten, megvan, kik lesznek a főszereplők

Két színésznő felváltva játssza majd a Reese Witherspoon által népszerűvé tett karaktert.

2021. október 25., 11:45

Szerző:

2001-ben aratott világsikert a mozikban a Dr. Szöszi című komédia. Reese Witherspoon rendkívül népszerű vígjátékából 2003-ban jelent meg a második rész, 2022-re pedig egy harmadik részt ígérnek. Az eredeti filmből mindenesetre közben készült egy musicalverzió is, ez 2007-2008-ban ment a Broadway-en New Yorkban, ahol nem aratott különösebb sikert, relatíve hamar le is került a műsorról. Tekintettel az első moziverzió töretlen népszerűségére azonban, a darabot most Magyarországon is bemutatják, az amerikai verzióval gyakorlatilag megegyező rendezésben.

Erről így beszél a Blikknek az előadás rendezője, Molnár László:

„nekünk a díszletben és a jelmezben lesz eltérés. Inkább a filmre fogunk hasonítani, mint a Broadway változatra. A zenén és a történeten nem is lehetett és nem is akartunk változtatni, mert nagyszerűen összerakott előadásról van szó.”

Már a színészek is megvannak, és mint kiderült, a Reese Witherspoon által népszerűvé tett karaktert, Elle Woodsot kettős szereposztásban fogja játszani Szegő Adrienn és Pacskó Dóra. A darabban feltűnik majd még többek között Janza Kata és Détár Enikő, de benne lesz Gyilkos, a csivava is.

„Lesz csivava az előadásban, még beszélni – ugatni – is fog. Az ő betanításuk is már folyamatban van”

– nyilatkozta Molnár László. A darab bemutatója 2022. január 14-én lesz a BOK Csarnokban.

(Kiemelt kép: 7e Art/MGM / Photo12 via AFP)