Cipő halála óta nem volt ilyen súlyos a viszály a Republic volt tagjai között

Tóth Zoltán és a Republic többi tagja immár 10 éve nem állnak szóba egymással, csak ügyvédeken keresztül.

2023. szeptember 1., 08:54

Szerző:

A Fókusz című műsor megdöbbentő riportot közölt csütörtök este a Republic rockzenekar(ok)ról. Az RTL sztárhíradója arról közölt összefoglalót, hogy mi lett az együttes sorsa Cipőnek, azaz Bódi Lászlónak, a banda legendás frontemberének 2013-as halála óta.

Amikor Cipő elhunyt, az együttes gitárosa és egyben egyik alapító tagja, Tóth Zoltán azt mondta, hogy ő nem hajlandó Republic néven tovább játszani, így megalakította saját formációját, ez a Kék és Narancssárga Produkció. Az ő most futó előadásuk címe az, hogy Republic dalcirkusz.

Az együttes maradék tagjai azonban nagyon is játszottak tovább, először Sipos F. Tamás lépett Cipő helyére, majd az ő távozásával Boros Csaba basszusgitáros vette át a frontember szerepét. Ő nyilatkozott az alábbi riportban, sérelmezve, hogy Tóth Zoltán megtéveszti a közönséget, hiszen olyan, mintha a Kék és Narancssárga Produkció egy produkciós iroda lenne, és a Republic dalcirkusz pedig az előadó. Boros Csabának ez az utóbbi szóhasználat sem tetszik egyébként:

„cirkusznak egyébként eléggé cirkuszi, ezt nem vállalnám fel valójában. És semmiképpen sem kötném össze a Republic nevet egy dalcirkusszal, mi nem egy dalcirkusz vagyunk.”

Boros Csaba hozzáteszi, nem akarnak perelni, de úgy érzik, Tóth Zoltán miatt kénytelenek lesznek:

„én semmiképpen sem szeretnék jogi útra lépni, nem szívesen ülnék ott, ha a Zoli nem kényszerít ebbe bele. Ezeket nem magunktól vesszük elő, a mindennapok ezt hozzák. Ha mindenki maradna a saját maga formája mellett, és betartjuk a szabályokat egymással szemben, akkor szerintem tök békésen tudnánk egymás mellett élni.”

Boros Csaba alábbi nyilatkozata egyértelműen Tóth Zoltánt kritizálja:

„én értem, hogy valaki szeretne megrekedni a múltban, semmi bajom nincs vele. Aki 2013-ban lezárta a Republic együttest – szíve joga, tegye el magának. De az élet nem áll meg, megyünk előre.”

Tóth Zoltán megerősíti, hogy tíz éve nem beszél egykori együttese többi tagjával, ők csak ügyvédi megkeresésekben kommunikálnak vele:

„hivatalos felszólítólevelekben szoktak alkalmanként megkeresni, ennyi szokott történni, én pedig visszaválaszolok. Pont ugyanerről szólt: azonnal fejezzem be a névhasználatot, mindenhonnan tüntessem el, stb. Én visszaküldtem a hivatalos okiratot a részemről is levédett márkanévről, azóta csönd van. Én ennyit tudok.”

Érdemes végignézni a teljes riportot.

(Kiemelt kép: RTL/Fókusz)