Pólós finesszel úszott Halassy Olivér - Felejthetetlen sportolók, elfelejtett történetek
Az 1909-ben született Halassy Olivér, a legeredményesebb magyar csapatsportág, a vízilabda legendás alakja, úgy lett sportágában a harmincas években kétszeres olimpiai, háromszoros Európa-bajnok és tízszeres magyar bajnok, hogy a bal alsó lábszárát egy gyerekkori villamosbaleset miatt amputálták. Csonka hegyes lábszárát a pólóban megszokott víz alatti adok-kapokban nem egyszer fegyverként vetette be, azzal szurkálta az ellenfeleket. Amikor egy-egy meccsen megúszott az ellenfél kapuja felé, akkor személyre szabott rigmusba kezdett a drukkerek hada: „Oli, elé!” Ez nem sokaknak adatik meg...
Halassyról elég sokat tud a sportszerető közvélemény, többek között az életéről 2018-ban készült dokumentumfilmből. Csak mellékesen: a film producere Halassy késői, ám hozzá hasonlóan eredményes utódja, Kiss Gergely (aranyérmes a 2000-es, a 2004-es és a 2008-as olimpián).
Vitézi címet viselő hősünk nem csak sportolónak volt kiváló, emberi nagyságból is jelesre vizsgázott. 1944 tragikus hónapjaiban a háza pincéjében bújtatott több zsidó sportolót, barátot. A sors azonban ezt nem hálálta meg neki, 1946. szeptember 10-én fegyveresek feltartóztatták, hogy adja át az apósa autóját. Mivel erre Halassy nem volt hajlandó, a sofőrrel együtt lelőtték. Az máig tisztázatlan, hogy kik voltak a tettesek, egyes hírek szerint szovjet katonai járőrök, de az is lehet, hogy közönséges rablók, mivel szemtanú nem maradt, mindkettő csak spekuláció.
Halassy alakját több novellájában is megénekelte a kortárs, nála sokkal kisebb tehetségű pólós, íróként annál nevesebb Karinthy Ferenc. Egy anekdotát hadd idézzek most fel a „kollégájánál” tizenkét évvel fiatalabb szerző tollából:
„Halassy egy ízben megszólításával tüntetett ki:
– Mi van, kis Kosztolányi?
Zavart tiltakozásomra csak legyintett:
– Mindegy, az is egy író.
Legközelebb én szólítottam meg.
– Tiszteletem, Homonnai úr! (Szintén olimpiai bajnok pólós – a szerző).
Olyan dühös lett, majdnem hozzám vágta a műlábát.
– Nem tudod, hogy Halassynak hívnak?
– Az is egy vízipólózó.”
Tudni kell, hogy csonka lába ellenére Halassy kiváló gyorsúszó is volt, 1931-ben 1500 méteren úgy nyert Európa-bajnokságot, hogy két órával később a vízilabdadöntőben is játszania kellett. Ebben a sportágban harminc (!) magyar bajnokságot nyert. Legtöbbet egy azóta elfelejtett számban, a folyamúszásban. Ezt a körülbelül háromnegyed óráig tartó számot a Dunán rendezték meg minden évben. Halassy 1928–1938 között volt ennek a szakágnak a sokszorosan megkoronázott királya. Ráadásul egy különleges szabályt kihasználva – a címvédő nevezés nélkül is rajthoz állhatott –, őrületbe kergette riválisait. Nem egyszer eljátszotta, a rajtnál ruhában ácsorogva elhitette, hogy nem indul, aztán az utolsó pillanatban mégis nekivetkőzött és beugrott a vízbe – és nyert.
Az utolsó évben azonban úgy tűnt, semmilyen trükk nem lesz elegendő fő riválisa, a Balaton-átúszásokat többször megnyerő Páhok István ellen. Az MTK versenyzője már a téli fagyok idején kint edzett a Dunán, bombaformába lendült, egyértelmű volt, hogy jobb a már pályája csúcsán túljutott Halassynál. Az 1938. augusztus 25-én megrendezett versenyen aztán Halassy rögtön az élre vágott, Páhok meg szép kényelmesen beállt (stílszerűbben: beúszott) mögé. Tudta, sokkal gyorsabb, ráér előzni. Egy idő után aztán úgy döntött: eljött az idő. Megpróbált Halassy elé vágni, aki azonban résen volt, s ugyanabba az irányba húzódva, mint riválisa, erős lábtempókkal arcon fröcskölte. Páhok megpróbált a másik oldalról előzni, de ugyanígy járt. Ha balra ment, Halassy onnan, ha jobbra, akkor meg onnan fröcskölt a szemébe. Szóval a lényeg: a Duna nem volt elég széles Páhoknak az előzéshez, pont ugyanakkora különbséggel érkeztek be a célba, mint amekkora végig volt kettejük között.
Győzött a pólós finesz...
