Vagyonelosztás: Orbánék titkos machinációi a vörösiszap ürügyén

A súlyos és az egész országot megrázó katasztrófa jó alkalom volt arra, hogy a kormány bizonyítsa határozottságát és tettrekészségét. A közvélemény joggal várta el, hogy gyors intézkedések szülessenek az áldozatok megsegítésére, a károk elhárítására és a felelősök felkutatására. Jó volt látni, ahogy az ország megmozdult, és cégek, szervezetek és egyszerű emberek tömegei küldtek adományokat és ajánlottak segítséget. Ennek nyomán remélhető, hogy a mindenüket elvesztett emberek belátható időn belül normális életfeltételekhez és az újrakezdés esélyéhez juthatnak. A károk, elsősorban a környezetszennyezés elhárítása már hosszabb időre szóló feladat, de bízhatunk abban, hogy az illetékes hatóságok megteszik a szükséges intézkedéseket.

Az események kezelésébe és kommunikálásába azonban sajnos kevésbé biztató dolgok is vegyültek. A média egy részében a pánikkeltésre, az amúgy is feszült hangulat szítására tevődött a hangsúly, amihez nagyban hozzájárult a kormány illetékeseinek szereplése és azonnali bűnbakkeresése. A környezetvédelemért felelős államtitkár, majd a kormányfő maga is azonnal prejudikált, és bármiféle vizsgálat nélkül a tározót birtokló MAL vezetőit, valamint tulajdonosait tette felelőssé a történtekért. Az egészséges jogérzékű embernek ijesztő volt látni, hogy a rendőrséget megelőzve a kormányfő a parlamentben tapsvihar közepette jelenti be a cég vezérigazgatójának őrizetbe vételét, meglovagolva és egyben fűtve a lincshangulatot. Normális demokráciákban ez nem fordulhat elő, persze ki mondta, hogy a miénk az.

Jellemző módon a bíróságban maradt annyi jogérzék, hogy másnap már szabadon engedték az illetőt azzal, egyelőre nincs elég bizonyíték a személyes mulasztására és felelősségére. Hogyan is lehetett volna, amikor a vizsgálat még el sem kezdődött és még azt sem tisztázták, milyen előírásoknak kellett megfelelnie, amelyeknek állítólag nem tett eleget? Hírek szerint olyan vészforgatókönyvet követeltek rajta, amelynek elkészítésére semmilyen szabály nem kötelezte, tehát ebben a dologban mulasztani sem tudott.

Kezdettől fogva érezhető volt, hogy a kommunikáció elsődleges célja a figyelem elterelése az állami hatóságok szerepéről és esetleges felelősségéről. Ebben vélhetően szerepet játszott az is, hogy a területileg illetékes környezetvédelmi hatóság vezetője, aki egyébként korábban az államtitkár közvetlen munkatársa volt, alig két héttel a katasztrófa előtt tartott ellenőrzést a tározónál, és megállapította, sőt írásba is adta, hogy a MAL minden szabályt betartott és nem mulasztott semmit. Ennek fényében bárki ítélje meg maga, mennyiben volt jogos és korrekt azonnal a cég vezetőinek a fejét követelni. Nyilvánvalóan felvetődik az ő felelősségük is, de hogy az milyen mértékű, alapos vizsgálat után derülhet csak ki.

Mielőtt pálcát törnénk a területi hatóság felett is, érdemes kicsit mélyebben tájékozódnunk, amit sajnos a kormányfő és csapata elmulasztott. A katasztrófa után egy héttel ugyanis szivárogni kezdtek az információk arról, hogy a fő baj a rossz szabályozás volt, mert egy 2008-as kormányhatározattal szemben a tározó nem minősült veszélyes pontnak és a benne lévő anyag sem számított hivatalosan veszélyesnek. Ha így lett volna, azon a helyen nem is lehetett volna tározó, mivel a talajszerkezet arra nem alkalmas. Elméletileg tehát még az is elképzelhető, hogy mindenki betartott minden rendelkezést, csak éppen a szabályok voltak rosszak. Az már további kérdés, hogy a cég vezetése tisztában volt-e a veszélyekkel vagy sem, és megtette-e maga a szükséges belső óvintézkedéseket.

A hatóságok esetleges mulasztásáról való figyelemelterelés azonban a jelek szerint csak a közvetlen cél volt, a kormánypártot messzebbre mutató szándékok is vezették. A közhangulatot kihasználva villámgyorsan olyan törvényt zavartak át a parlamenten, amely vészhelyzetre hivatkozva lehetővé teszi a magántulajdonú cégek irányításának állami átvételét. Elképesztő, hogy egy alkotmányos alapjogot, a tulajdon védelmét csorbító döntést csaknem egyhangúlag fogadott el az országgyűlés, még az önsorsrontó MSZP is megszavazta.

A visszaélés lehetőségét ugyanis gyakorlatilag korlátlanná teszi, hogy néhány apróság hiányzik a szövegből, például a következők: minek alapján dől el, mi a vészhelyzet, amikor ezt a drasztikus lépést meg lehet tenni? Ki felel és hogyan az állami ellenőrzés alatt történtekért? Kié a veszteség vagy az esetleges nyereség? Mi van akkor, ha állami kézben a cég csődbe jut és elúszik a tulajdonos vagyona? Milyen kárpótlást kaphatnak? Hogyan történik az irányítás átadás-átvétele? Egyáltalán meddig maradhat egy magáncég állami kézben, mert a törvényben semmiféle időhatár nincs? Minderről a szöveg szerint egy kormányhatározat születik majd, ami tökéletes jogi nonszensz: egy alkotmányban szereplő jogot a végrehajtó hatalom hogyan írhat felül? Hová vezet ez az egész?

Jó lenne ezt egyszerűen kapkodásnak betudni, de ennél alighanem többről van szó. E sorok írójának rossz érzéseit az növeli, hogy még 1997 őszén egy ismert pesti galériában részt vett egy szűk körű, kötetlen beszélgetésen. Ezen egy pártelnök kifejtette: alapvető igazságtalanság, hogy a privatizáció során minden nagy párt, amely kormányon volt, továbbá a hozzájuk kapcsolódó érdekcsoportok már megszedték magukat, a Fidesz pedig mindebből kimaradt. Ezért ha hatalomra kerülnek, ezen változtatni fognak. Ez az eszembe jutott akkor, amikor az elmúlt egy-két évben időnként nyilvánosan is elhangzott, hogy a Fidesz a privatizációs döntések felülvizsgálatára és a javak újraelosztására készül.

Értelmezhetjük úgy, hogy az első jogi lépés efelé a Lex MAL-lal megtörtént. Úgy hírlik, az esetleges érintettek így is értelmezik: információink szerint az utóbbi napokban számos találkozóra került sor jó néhány, a TOP 100-on is szereplő üzletember között, akik attól tartanak, ha ezt a MAL-lal megcsinálták, velük is bármikor megtehetik. Legyen ez az ő bajuk, mondhatnánk, de ha a gyanú igaz, itt azért többről van szó: részben a vezető hazai nagyvállalkozók megfélemlítéséről, részben pedig a vagyonok már régebben is emlegetett átrendezéséről. Aki beáll a sorba, megúszhatja, aki nem, vessen magára. Jó lesz, ha a további fejleményekre nagyon odafigyelünk, mert ez az út nem a nyugati demokráciák, hanem a putyini Oroszország modellje felé vezet.