Íme Orbánék újabb hungarikuma

A rettentő egyszerű, populista üzenetekre építő Fidesz a választási kampányban nem vesztegette az időt arra, hogy a „folytatjuk” szlogenen túl valamilyen konkrétabb programot is a választók elé tárjon arról, hogyan képzeli például az elkövetkező néhány év gazdaságpolitikáját. Négy évvel ezelőtt még nagy álmokkal állt elő, mindenkinek mindent megígért – általános és nagyarányú adócsökkentést, gyorsan növekvő GDP-t és még gyorsabban csökkenő adósságot, erősebb forintot és a bizalmat erősítő, átlátható, kiszámítható intézkedéseket –, amiből aztán semmi sem lett. Az elmaradt eredményeket a kommunikációs túlsúlyát felhasználva látszatvalósággal pótolta, amit a nemzeti érzésekkel visszaélő, minden bajt másokra kenő, demagóg propagandával támasztott alá.

Ez elég is volt a biztos választási sikerhez, nem kellett hozzá újabb ígéretek tömege. Ezek után nem meglepő, de azért mégiscsak különös, hogy Orbánék arra sem méltatják az új parlamentet, hogy a szokásokhoz híven valamiféle kormányprogrammal álljanak elő, hogy legalább formálisan prezentálják, minek alapján szavazzanak nekik bizalmat a képviselők. Legalább most tegyenek úgy, mintha valóban működő parlamenti demokrácia lenne nálunk, ahol megalapozottan, felelősen döntenek rólunk és a jövőnkről, és megosztják velünk, mit akarnak majd tenni a következő ciklusban.

A gazdasági mutatók alakulásáról pedig vannak elképzeléseik, amelyeket éppen a napokban küldtek el Brüsszelbe. Ezt egy kis lírai körítéssel programmá bővítve akár az Országgyűlés elé is vihették volna, de nem tették, mert nemigen büszkélkedhettek volna vele. A középtávú prognózisuk ugyanis a hangzatos szólamokhoz képest nagyon keveset, a realitásokat nézve viszont így is sokat ígér. A 2-3 százalék közötti, lassan gyorsuló GDP-növekedési jóslat az elkövetkező évekre messze elmarad a korábban hirdetett fejlődési pályától, sőt a környező országok várható kilátásaitól is. Orbánék várakozásai szerint az államadósság elleni harc sem lesz diadalmenet, csupán csekély csökkenés érhető el.

A Fidesztől szokatlan visszafogottsággal készített prognózis az EU és az OECD jelentései szerint még így is túl optimista. A döntő különbség az elemzések között az, hogy a magyar kormány egyre javuló fejlődési pályát, gyorsuló növekedést és csökkenő adósságot vázol fel, a két nagy szervezet viszont – a független intézetekhez és szakértőkhöz, például a GKI-hoz hasonlóan – átmenetinek és hosszabb távon fenntarthatatlannak tartja a javuló gazdasági eredményeket. Mind az EU, mind az OECD szerint a magyar GDP bővülése a jövő évtől kezdve lelassul, az adósságarány pedig újra növekedni kezd, szemben az unió egésze és a szomszédos országok trendjével.

Ennek okaként azt sorolják fel, amiről elemzők már évek óta beszélnek: a javulás csak látszólagos, jórészt egyszeri intézkedésekből fakad, amelyek viszont visszafogják az ország növekedési potenciálját. Így például a beruházások élénkülése mögött az uniós pénzekre épülő állami megrendelések állnak, a magánszféra alig mozdult. A növekedést alapvetően a kivitel és a külső konjunktúra húzza, a belső fogyasztás alig nő. A strukturális hiány emelkedik, amit a forint gyengülése tovább súlyosbít, ezért az államadósság újra emelkedő pályára áll. Ennek fékezésére elkerülhetetlen lesz az újabb fiskális korrekció, ami viszont rontja a növekedési kilátásokat.

Az EU anyaga arra is rámutat, hogy a foglalkoztatás javulása főként a közmunkának köszönhető, és nem a tényleges helyzetet tükrözi. Ennek ellenére az Orbán-kormány továbbra is erre kívánja alapozni a mutatók javítását: arról döntött, hogy éves szinten átlagosan 200 ezer nyolcórás közmunkás legyen, kerül, amibe kerül. Ez az első három hónapban lényegében megvalósult, el is ment rá 90 milliárd forint, ha ez folytatódik, 360 milliárdba fog kerülni az idén. A büdzsében momentán ennek a fele szerepel, jó lenne tudni, honnan lesz meg a többletforrás. Ahogy arra is joggal lehetünk kíváncsiak, hová megy el valójában a pénz, mert egyszerűen kiszámítható, hogy 200 ezer 8 órában dolgozó közmunkás éves nettó fizetése összesen maximum 120 milliárd forint költséget jelent. Hol tűnik vajon el a különbözet?

A közmunkára épített foglalkoztatási javulás nem vezet sehová, valós, adófizető munkahelyekre van szükség, ehhez pedig biztató, kiszámítható távlatokra. Nos, egy friss felmérés szerint a fiatalok szerint éppen ez hiányzik. A megkérdezettek kétharmada szerint ma nagyobb a bizonytalanság és kiszolgáltatottság, mint valaha. Kétharmaduk szerint itthon nehéz érvényesülni, nem a tudás, hanem a kapcsolatok számítanak. Emiatt minden második fiatal külföldön szeretne dolgozni az elkövetkező tíz évben, és készek akár végleg elköltözni hazánkból. Ez az, ami a leginkább elkeserítő: a szomorú realitás.