Helsinki nem enged az UNESCO-nak
Új városrendezési és építési tervek útjában áll az UNESCO világörökségi védelme. Az UNESCO azt szeretné, ha Helsinkiben nem építenék be a Suomenlinna tengeri erőd kötelében levő partszakaszokat.
A Helsinki kikötője előtti szigetcsoporton építették fel a 18. század végén, a 19. elején azt az egyedülálló tengeri erődrendszert, amely a várost lett volna hivatva védeni. Talán az mentette meg az utókor számára, hogy igazi harci helyzetbe sosem került, a napóleoni háborúk idején különösebb fegyveres konfliktus nélkül került át a győztes kezébe.
Az erődrendszer cikkcakkos bástyái körülölelik a szigeteket, amelyeken főképp múzeumok és vendéglők vannak, de található sziklákkal védett öbölben strand, templom és kézműves boltok. A katonai múltból a jelenbe már csak az egyik szigeten működő kadétiskola nyúlik át. A szigeten mintegy 800 ember lakik is, az ő közlekedésüket a turistákéval együtt a város tömegközlekedési hálózatához tartozó kompok biztosítják, amelyek menetrend szerint járnak a városközpont és a szigetek között. Nyáron a kirándulóhajóknak is kedvelt célpontja az erőd.
Az erődrendszer Finnország egyik fontos idegenforgalmi látványossága, és már évtizedek óta az UNESCO világörökségi listáján is szerepel. Éppen ez a mostani konfliktus oka. A világörökségi helyszíneket úgynevezett védelmi zónák veszik körül, amelyekben új épületet emelni, változtatásokat véghezvinni csak az UNESCO megfelelő szervének engedélyével lehet. A város rendezési tervében a szigetekhez viszonylag közeli partszakasz, volt kereskedelmi kikötő beépítése, új lakó- és irodanegyed kialakítása szerepel.
A város vezetése szerint a terület nincs olyan közel a védett erődhöz, hogy annak a látványát megzavarná, és egyébként Helsinki belvárosának jelentős részét az UNESCO a város megkérdezése nélkül sorolta a védelmi zónába. A várostervezésért és építésengedélyezésért felelős polgármester-helyettes szerint a finn területhasználati és építési törvényt az UNESCO védelmi zónája nem befolyásolja. A város vezetése úgy véli, hogy bár a történelmet tiszteletben kell tartani, a védelmi zóna beépíteni tervezett része és a szigetcsoport között a távolság olyan nagy, hogy az semmiképpen sincs hatással az erőd látványára.
Finnország hivatalosan kérte az UNESCO-tól, hogy csökkentsék a védelmi zóna területét, hogy abba a Suomenlinnához közeli szigetek már ne tartozzanak bele. Az UNESCO nem fogadta el a javaslatot. A finn Nemzeti Műemlékvédelmi Hatóság kezdeményezte és az Oktatási és Kulturális Minisztérium nyújtotta be a védelmi zóna csökkentésére irányuló kérelmet, amely nincs kapcsolatban Helsinki építési terveivel.
Az UNESCO augusztus végén határozott a kérdésben, a város vezetése viszont úgy döntött. hogy folytatják az építkezések előkészítését.