Medvebőrt árultak az interneten – vádemelés járt cserébe

„Kikészített medvebőr eladó” címmel árulták a fokozottan védett állatból készült preparátumot. 

2021. október 4., 20:31

Szerző:

A Tapolcai Járási Ügyészség természetkárosítás bűntette miatt emelt vádat egy budapesti és két sümegi férfival szemben, akik 2020-ban egy barna medvének a fejjel együtt kipreparált bundáját adták-vették egymás között, majd próbálták azt az interneten keresztül értékesíteni.

A vádirat szerint a medvebőrt az ügy egyik sümegi illetőségű vádlottja vásárolta meg 2019 végén, 2020 elején 400 euróért, majd azt röviddel ezután, ugyanilyen áron eladta a budapesti férfinak, aki azt a Sümegen lévő házában tartotta. 2020 őszén a vádlott azonban úgy döntött, hogy megválik a preparátumtól, s ezért megkérte egy szintén sümegi ismerősét, hogy azt értékesítse. A férfi elfogadta a megbízást, és 2020. október 9-én hirdetést adott fel az egyik internetes oldalon „Kikészített medvebőr eladó” címmel. A rendőrség a medvebőrt lefoglalta, és az arra illetékes kormányhivatalnak adta ki, amely a preparátum elkobzásáról rendelkezett, és megállapította, hogy az a Magyar Állam tulajdonába kerül. 

A barna medve fokozottan védett állat, melynek adásvétele nem engedélyezett. A bűncselekményt azonban nemcsak magára az élő állatra, hanem annak származékára is el lehet követni, amely alatt az elpusztult élőlényt, valamint annak bármely részét és az abból készült, illetve abból származó összetevőt tartalmazó terméket vagy készítményt is érteni kell.

(Kiemelt képünk illusztráció: 168)

Az elmúlt években megugrott a bankkártyás és átutalási forgalomhoz kötődő visszaélésekből eredő károk értéke Magyarországon: a jegybank adatai szerint csak 2023 negyedik negyedévében 8,1 milliárd forintot tüntettek el a csalók az ügyfelek számláiról, a kimutatott esetek száma pedig megközelítette a 48 ezret.