Virág elvtárs örök

– Miért éppen most kerül színpadra A tanú?

– A Thália Színház vezetői a filmnovella alapján javasolták Hamvai Kornélnak a színpadi változat elkészítését: izgalmas feladat huszonkét oldalas írást úgy felfújni, hogy szép kerek legyen, közben ne pukkadjon ki. Ugyancsak motivációt jelentett, hogy Pelikán elvtárs szerepében Csányi Sándor kikerülhet az amorózó szerepköréből.

– Ennyi? Az eredeti változatban a Kállai Ferenc formálta Pelikán elvtárs és az Őze Lajos játszotta Virág elvtárs – kortársak. Csányi évtizedekkel fiatalabb önnél. Ez, például, a történet tükrében akár arra is utalhatna: bizonyos attitűdjeink túlélik a rendszereket. Alkuinkban, megalkuvásainkban korosztályról korosztályra hasonlóak vagyunk.

– A szereplőválasztásban az volt a döntő, hogy optimális legyen. Más kérdés: reflexióinkban sokan maradtunk Kádár-koriak. Hogyan is lehetne másként? Én a hatvanöt évemből negyvenhármat abban töltöttem. Már nem is szívesen rúgok bele a Kádár-világba, miközben persze elfogadhatatlan volt az egész.

– Aktuálpolitikai vonatkozása nincs a színrevitelnek?

– A tanú – remekmű. Egyik legfontosabb filmünk. Nincs szükség aktualizálásra: önmagáért beszél. Virág elvtárs alakításában sem kritikai attitűd vezet.

– Virág elvtárs alakjához Bacsó Péternek az ÁVO, majd az ÁVH vezetője, az egykori szabólegény Péter Gábor adta a mintát. Őze alakításában primitíven ravasz, egyszersmind rémisztően nevetséges alak. Ön intellektuálisabb karakter.

– Nem is tudom: ez ma bűn? Elsősorban színész vagyok. Számomra is kérdés, mi van azon túl. Ám azért van már annyi élettapasztalatom, rálátásom a világra, hogy – mindazt félretéve
– teljes hittel és naivitással eljátsszam Virág elvtársat, az ő összes hitével és naivitásával. Aki persze brutális figura, pszichológiai eset. De ezzel óvatosan kell bánni. Virág elvtárs olyan ember, akit feszítenek ugyan a pszichés problémái, ám sosem engedi, hogy a gőz ledobja a fedelet a fazékról.

– Péter Gábor kissé csuklott gerincű alkat volt. Érdemes ebből is átmenteni valamennyit a szerepbe?

– Biztosan. Jellemzője volt a gyomorbaja is, amely a szervilizmusából fakadt. A szervilizmus mindenfelé fúr, a gyomor, a szív és az agy irányába is. Ementáli sajtot csinál az emberből. Ezt mindenképpen igyekszem majd megmutatni.

– Sokan látják úgy: demokráciánk – egyebek mellett – azért is olyan, amilyen, mert Virág elvtárs még a kilencvenes évek elején is zavartalanul sétálgathatott a körúton nyugdíjas könyvtárosként. Vagyis: a Rákosi- és a Kádár-korszak is lezáratlan ügyek.

– Azért annak idején Péter Gábor is bekerült a gépezetbe, amely Rajkékat ledarálta. 1953-ban tartóztatták le, ’59-ig ült. A börtönből panaszkodott is volt elvtársainak: nem bírja a bezártságot, gyötri a klausztrofóbia. De azt nagyon szerette, ha mások szenvednek attól. Azt meg milliószor elmondták roppant okos emberek is, mennyi mindent le kellett volna játszani 1989-ben. Nem hagyni, hogy rétestésztaként nyúljanak végtelenbe a kimondatlan, átbeszéletlen dolgaink.

– Ön szerint miért maradtak kimondatlanok?

– Két újság nincs, amely egyetlen, mindnyájunkat bántó témáról azonosan vélekedne. Az emberek fel vannak tüzelve: hívogatják a hisztitévéket, a hisztirádiókat a maguk millió véleményével. Ha valaki esetleg mégis összefogást sürget, akár az utcára hív, a szerkesztők mindjárt csitítgatni kezdik: annyira azért semmit nem szabad komolyan venni. Ahogy nyúlik, úgy foszlik is a rétestészta. Például engem már egyáltalán nem érdekel, kinek van igaza.

– Az Új Színház direktorválasztása kapcsán is utalt rá: ha valami rossz irányba megy, már nem balhézna. Mikor lett elege a sokból?

– Fokozatosan. Az is maga a botrány, hogy tökéletesen elegem van az egészből. Egyszer-kétszer azért még biztosan megmukkanok, hogy ácsi! Mert vannak a barátaim között olyanok, akik eddig nem kapták meg a magukét, senki nem koppintott a fejükre, de ha megkapják, az nekem is fáj majd. Mert egyébként nem lesz mindig így, ahogy most van. Jön majd egy más világ. Magyarországon különben mindig más világ van.

– Azokon belül ön tartozik valahová?

– Még banknak sem tartozom. Nagyon zavar, amikor a szerződések kisbetűs részében kiszúrom: mozog a kamat. Az gáz, nem lehet aláírni. Nyilván vannak barátaim, de ha politikáról van szó, nem mondok neveket. Mert nagyon vegyes a társaság. Sosem voltam hajlandó a politika kedvéért bárkivel is hangnemet váltani, szakítani. Ideológiák mentén nem lehet anyukáról, gyerekről, barátról lemondani.

– Önről már mondtak le. Például akkor, amikor még az előző, balliberális fővárosi vezetés idején voltaképpen menesztették az akkori társulatát – amelyet Székely Gábor vezetett – az Új Színházból.

– Akkor önmagukról mondtak le, a saját identitásukról. Csak nem tudták.

– Kívülállók ugyanakkor azt gondolhatják: A tanú színrevitelét mégiscsak a jelen kormányzat regnálása teszi aktuálissá, amikor alapjaiban sérül a demokrácia. Sokan csodálkoznak is: kormánybarátnak könyvelt teátrum döntött a bemutatása mellett.

– Ne tessék marháskodni! Hányan ülnek ma politikai okok miatt börtönben? Hány embert végeztettek ki nézetei miatt? Más kérdés, a miniszterelnöknek vannak vállalhatatlan mondatai. Egyet említek: a demokrácia kevés a gazdasági problémák megoldására. De nem kell hergelni az embereket.

– Igaz, baloldali történész is nevezett már túlzónak balliberális kritikai megszólalásokat. Ahogy az is tény: állásukból is sorozatban rúgnak ki embereket, akik másként gondolkodnak, mint azt a hatalom elvárná.

– Velük kell interjút készíteni. Akik engem rúgtak ki a balliberálisok idején, azok ugyan lemondtak az identitásukról, de eszembe sem jutott azt állítani, hogy politikai okból. Néhány hülye túlbuzgósága volt a dolog mögött.

– A mostani színházbezárásokat is csupán ez magyarázná?

– Az durva! Nézzük majd meg, mikor és kinek a tulajdonában nyílik a helyükön kaszinó.

– Említette egyszer: többé nem lesz tag egyetlen színháznál sem.

– A Tháliában nem kérték a szabadságomat. De a szerződésem titkos, nem beszélhetek róla.

– A honi viszonyok között biztos akadnak, akik a tháliás jelenlétét igazodásnak tekintik.

– Meg kell nézni az elmúlt húsz év pályázatait: alig talál olyat, amelyhez a jelöltek ne kérték volna a támogatásomat és persze jelenlétemet egy lehetséges új formációban. Aztán amikor nyertek, úgynevezett „politikai kérésre” kikerültem a társulati névsorból. Bereményi Géza nem kérte a nevemet, amikor megpályázta a Tháliát. Viszont amikor nyert, kért, támogassam. Naná!

– Közéleti szempontból eddig senki nem kérdőjelezte meg a függetlenségét. Hogy érzi: ebből a szempontból sikerült önálló „intézménynek” maradnia?

– Máig keresnek innen is, onnan is. Járnak a nyakamra, próbálnak rádumálni erre-arra. Abszurd módon ismétlődik. Mintha jókora kádban lennék, amelynek mindkét végén van egy-egy lefolyó. Hol itt húzzák ki a dugót, hol ott. Vinne lefelé a sodrás. Kellemetlen, de azért – jó erős horgonnyal megtartva – csak elücsörgök a közepén.