Videoton–Basel 2:1

A VIP-páholy kicsit drága, az alkalmi beugró potom 30 ezer, az éves bérlet 150-180 ezer, sokaknak mégis megéri. Válság sújtotta időkben ilyesmin nem spórolhatunk.

A stadion a sarkokban enyhén szellős, sőt néhol üres, a tömeg foghíjas, de sebaj, így kényelmesebb. Többen lehetnek, mint a Sporting-meccsen, a meglepő 3-0 megtette a magáét. Persze ha úgy számoljuk, hogy 14 ezres a pálya, a hivatalos 8000 is véleményes. A lelátó fölött ívelő VIP-páholy többnyire tele van. Orbán szereti „felülről nézni a dolgokat”.

A ködben szurkolók imbolyognak az Alba Volán buszairól leszállva. A városban ez esemény, a kis kupa is kupa, bár köztünk szólva az Európa-ligának nemzetközi mércével nincs nagy respektusa. A kis pénz is pénz, de miért törné magát egy csalódott, demoralizált Inter, Milan, Schalke, egy BL-ből kizuhanó Liverpool. A „Pool” oly mértékben tett tavaly az egészre, hogy februárban mai ellenfelünk, a közepesnél közepesebb FC Basel verte ki. De a liga remek emelkedő az áhított cél felé, amelyet a fődrukker így fogalmazott meg: a királyi város csapatát „BL-ben jegyzett”, európai szinten kvalifikált együttessé kell tenni.

Kell. Valahol el kell kezdeni. Az orbáni filozófia a futballon is mély nyomot hagyott. „Itt nincs mit okoskodni, azonnal bele kell vágni” – nyilatkozta a Blikk.hu videóján a törökverő meccs után. Mennyivel derűsebb volt ez az önbizalomtól sugárzó, tetterős vezető, mint „a holland négy csapás” utáni Orbán, aki Kovács Feri bácsi, a legendás Vidi-tréner szerint negyedóráig szóhoz sem jutott, magába roskadva szorongatta a karfát.

Dermesztő felismerés lehetett: nem tudunk futballozni, kenterbe ver a hanyatló Nyugat.

De hagyjuk az orbáni filozófiát. Ő lélekben csak egyszerű szurkoló, a Székesfehérvári MÁV Előre ifistája, aki máig büszkén hirdeti: „Én a B-középben nőttem fel, innen nézvést elfajzás a VIP-páholyból nézelődni, de kötelezettségek is vannak a világon.” Úgyhogy most kötelességet teljesít. Budapest felől befut a fekete Mercedes Vito és a kék dzsip a biztonsági drukkerekkel. „Fenn a tetőn” energikus lábdobogás, tolongás, integetés, villámjattolás, gyors helyfoglalás, mert jönnek is a csapatok. Nagyember elhelyezkedett.

– Naná, hogy most is eljött – mondja egy rendező a hangorkánban. – Még olyan kis meccsekre is kijár, mint egy Vidi–Pápa.

A kókadtan énekelgető Vidi-tábort ez nem izgatja. Fel sem pillant a pálya fölötti sötét öltönyös tömbre. Renato Netóra, Mitrovićra, Božović kapusra kíváncsi. Az utóbbinak lesz is dolga, mert a félidő közepén a szögletarány 10-1, ahogy várható volt. Elszántan rombol a Vidi, monoton egyhangúsággal darál az FC Basel, amely romos állapotában is erősebb csapat. Most dekoncentrált és halvány. S lehet a szögletarány bármi, ha a harmadik percben, ahogy Sousa mester taktikailag eltervezte, gólt találnak a magyarok, pontosabban a svájciak. Fabian Schär elegánsan a saját hálójába pörget. A tehetséges védő pályájának ez az első öngólja, épp ideje volt, a lehetőséggel vissza kell élni. Érzi az egyszerű fehérvári szurkoló, de érzi fönn Nagyember is. A zsúfolt VIP-páholy talpra szökken. Aki teheti, aki csak a közelben áll, Viktor kezét szorongatja, vállát csapkodja, tapsol. Szurkolni odafenn igen kemény munka. Égni, azonosulni, együttműködni kell.

Szerintünk megalapozatlan a legenda, hogy a nagy dolgok „itt a stadionban és odafenn” dőlnek el, hogy a presszóban írják át a költségvetést. Orbán ha meccset néz, meccset néz, ahogy Kádárnak a krumplileves volt a leves.

A mezítlábas szurkoló lenn, az alsó karéjban tuti, hogy csak a saját örömére csápol, neki az számít, mit lát a gyepen. A sajtó azért felkelti a tábor figyelmét is.

– Buzi Népsport! – ordítják felénk. – Csak egy, csak egy igaz cikket írjatok a Vidiről!
Behúzzuk a nyakunkat, mert veres arcú, sértett úr közelít felénk.

– Ki jött a Népsporttól? Népsport? – bök ránk.
– 168 Óra – rebegjük riadtan, s a securitysra sandítunk.

Mi ezt nem értjük, nem érthetjük, ez szurkolói szubkultúra, biztos valami régi sérelem.

Meccset nem lehet közönyösen nézni. Hiába döntöm el, hogy távolságtartó, kívülálló, pártatlan szemlélő leszek, öt perc után a többiekkel együtt ugrok talpra, a táska szíját szorongatom, bravózok és anyázok. A fény, a köd, a füstszag, a szotyiíz, a fanyar, „férfias” beszólások, a mozgás, a lendület mindent elsodor.

A küzdő felek sajnos vacak kis csapatok, a Baselről most ne beszéljünk. A Vidi hetedik a bajnokságban, a magyar bajnokságban! Sztárjai brazil szakiparosok, szürreális művésznevekkel. Walter Lee, Vinicius, Caneira, plusz Gyurcsó Ádám, Tatabánya szülötte. Itt nem a Vidi fontos, hanem „a Vidi emléke”. A kis Mayer Lajos. Hogy volt egyszer egy Kovács Józsi, Karsai Laci, Fejes, Nagy II., Nagy III. János, a tréner, Feri bácsi. Hogy volt még Videoton Művek, színes tévé, ebédjegy, üzemorvos, segély helyett fizetés, 1400 munkahely. És nem volt Széles Gábor, a nagy nemzeti privatizátor.

A kisasszony a büfében kicsit álmos. Egészségügyi ellenőr lesz, vagy micsoda, ez afféle köjálos szakma, de örök mozgásban van. Pesten és Fehérváron is dolgozik, Újvárosban lakik, iskolába is jár valahol, nagy köröket fut. Mondja valaki, hogy nem mobil nép a magyar, ha muszáj. Beszélgetnénk, de a románcnak vége, mert kinn hangrobbanás. Újabb gólt talált a Vidi, immár a második támadásából. Caneira bekotor egy lecsorgót, nulla helyzetből két gól, nem is rossz arány. Nagyember is felemelkedik, ökle az égnek lendül.

– Na ugye, Viktor – böki oldalba félénken az alázatos haver.
A biztonsági feszültebben figyel. A testi kontaktus nem szabályszerű.

Félidő van, vegyülünk a B-középben.
– A főnök úr Vasas-fan volt – provokáljuk az egyik szurkolót. – Áthangszerelt Vidire?
Türelmetlenül méreget.

– Hagyjuk már a politikát! Héééóóó, héééóóó...

Hát ez itt nem fog menni. Lassan telik a második félidő, védekezik és fetreng a Vidi, ebben a magyar spanyolok nagyok. Odaát, a svájci spanyolok, olaszok, brazilok bénák és tehetetlenek. A helyzetek is kimaradnak, Sousa mester idegesen gesztikulál, Orbán az Opel-reklám fölött ülve fölényesen mosolyog. Triumfál. Most látom: a páholy mértani közepén helyezkedik el, központi karosszékben. Az „A-közép” csak fél szemmel figyeli a meccset, valójában őt lesi.

Három perc hosszabbítás, és vége. Szépítenek a svájciak, de ez így sem túl szép. A gladiátorok meghajolnak, köszönik, aztán irány a pénztár. Menetel a Vidi. Orbán is hazaindul, villámgyorsan kiürül utána a páholy.

Álmosan ballag a kis koreai autó. Váratlanul, villogó kék figyelmeztető fénnyel ránk világít a száguldó Merci-Vito meg a dzsip. Na, húzódjunk le, menjen csak. Ha már úgyis lendületben van.