Város a magasban

A lány, aki amerikai, illetve magyar, vagyis valójában európai, pontosabban párizsi lélek, a Sorbonne-on tanul, amikor kitör a ’68-as diáklázadás, és ez benne az ’56-os kislánykori sokkot idézi fel. Tehát hazamenekül. Elég bizarr ügy, de hát a gyerekkori élményekkel nem lehet vitatkozni. Szerencsére azonban visszatér, és a már lázadótlanított város készséggel biztosít díszletet élete két meghatározó kapcsolatához. Idehurcolja a már akkor nevenagy Peter Jenningst, aki amúgy Londonban, Kati meg Bonnban dolgozik az ABC társaságnak, de a hétvégeken átszöknek boldognak lenni. Tizenöt év házasság és két gyerek után új férjét, a diplomata Richard Holbrooke-ot, a délszláv háborút lezáró daytoni egyezmény tető alá hozóját kísérgeti a hatalmi elit terein, aki viszont Kati Marton Párizs-imádatában fürdik meg, főleg ha akad egy jó étterem a közelben. Mindig akad.

A love story, ahogy a szerző hívja, elég őszinte darab, már amennyire egy emlékirat az lehet, és olvasmányos is, de hiszen újságíró terméke. Épp ezért fölösleges a magyar kiadásban írónak nevezni őt, bármennyire sok mindent jelent is a writer szó angolul. Párizs enélkül is megköszönheti ezt a könyvet.

A régi fény ugyanis már régen oda. Párizsról évtizedek óta nemigen írnak úgy, mint a művészet, a szellem és a szerelem városáról, nincsenek hűséges zarándoktömegei. Kopott hírnevű világváros. Az amerikaiak azonban máig nem feledik, hogy Hemingway róla írta a Vándorünnepet. Ám Kati Marton mellbevágónak találja, hogy az írónak milyen kevés valódi kapcsolata volt Párizs lakóival. Ahogy neki is, akinek alig van ott barátja. Az ő Párizsát az emlékek és az olvasmányok teszik élővé.

Talán ilyen az örök szerelem, nem érintkezhet túlságosan a földdel, a hétköznapisággal. Minden másból csak válás lesz előbb-utóbb.

(Kati Marton: Párizs. Szerelmeim története. Corvina)

Szénási Sándor