Van-e kedvenc színésze?

Ezzel is bizonyítva: az erősen megosztott hazai kulturális életben is vannak olyan közös szakmai ügyek, amelyek felülírnak minden látszólagos ellentétet. Például a színházak számára alapvető kérdés: hogyan tudnának minél több nézőhöz eljutni? Egyáltalán, mit is vár el manapság a közönség a színháztól?

Ebből az alkalomból a Magyar Teátrumi Társasággal együttműködve a Századvég Alapítvány országos reprezentatív vizsgálatot végzett: ezer fővel készítettek telefoninterjút színházba járási szokásaikról. A Századvégnek ez az első kifejezetten színházi témájú kutatása, melynek eredményeiről Hidvégi Áron, az intézet közvélemény- és piackutatási igazgatója számolt be a konferencián.

A felmérés több meglepő eredményt hozott. A megkérdezetteknek 53 százaléka mondta azt, hogy évente legalább egyszer elmegy színházba. Ez magas arány. „Előfordulhat, hogy az önbevallásos módszernél a válaszadók kicsit szépítenek, s valójában nem járnak ilyen gyakran színházba. A számok azonban egyértelműen a műfaj magas presztízsére utalnak. A közönséget leginkább a színház személyessége vonzza, az élő szó varázsa.” – magyarázta a szakmai találkozó után Hidvégi Áron a 168 Órának.

A kutató hangsúlyozta a szocializáció jelentőségét is: a gyerekkori színházi élmények, a családtagok, barátok, ismerősök befolyása elsődleges abban, hogy színházba járók leszünk-e vagy sem. A teátrumok üzleti stratégiájában tehát érdemes az ilyen emocionális hatásokra jobban odafigyelni. Ráadásul a „szociális marketing” ingyenes.

Emellett az emberek jelentős többsége ma már online oldalakon informálódik az előadásokról. A nyomtatott sajtóból jóval kevesebben tájékozódnak. Meglepő az is, hogy a közönségszervezők „befolyásoló hatása” a legkisebb.

Azt eddig is tudtuk, hogy a közönség elsősorban szórakoztatásra vágyik. Ám most erről is érdekes adatok derültek ki. Az emberek leggyakrabban vígjátékot, musicalt és operettet szeretnek nézi: a három legkedveltebb műfaj nézettsége együtt körülbelül 70 százalék. A megkérdezetteknek csupán 9%-a megy színházba azért, hogy társadalmi kérdéseket boncolgató drámákat lásson. „Ugyanakkor feltehetően ez a legaktívabb, leggyakrabban színházba járó réteg.” – teszi hozzá Hidvégi.

Az előadás kiválasztásánál lényeges szempont maga a darab. A fiatal nézők nyitottságát jelzi, hogy nekik még kevésbé fontos a szereposztás, azonban átlagon felül fontos számukra a látvány és a show-elemek. A „húzónevek” vonzóbbak a középkorú publikumnak. Általában igaz: a színész személye fontosabb, mint hogy ki a rendező. A darabválasztásnál kiemelten fontos még az ismerős ajánlása, sokkal nagyobb a döntésben játszott szerepe, mint az ajánlóknak, kritikáknak.

Megkérdezték a válaszadókat arról is: van-e kedvenc színészük? Ez szintén fontos mutatója a színház és az ember kapcsolatának. 70 százalék mondta, hogy igen, és összesen 130 színészt soroltak fel. A listából a kutatók elkészítették a legnépszerűbb színészek „top harmincas mezőnyét”. A kedvencek listáját Törőcsik Mari vezeti. Ez némileg ellentmond annak, hogy a nézőket leginkább a kommerszebb vígjátékok érdeklik. Törőcsik Mari úgy látszik kivétel, őt műfajtól függetlenül imádja, tiszteli a közönség. A toplistán őt követi Hernádi Judit, Bodrogi Gyula, Gálvölgyi János. „Egyébként a 130 színésznek mindössze 2 százaléka az, aki egyáltalán nem szerepelt televíziós vagy filmes produkcióban. A kedvencek 85 százaléka valamilyen szakmai díj tulajdonosa”– jegyzi meg Hidvégi Áron.

Mindez a média elképesztő felelősségére hívja fel figyelmet: aki nincs a képernyőn, azt jóval kevésbé ismerik. Másfelől önmagában az, hogy valaki „benne van a tévében” nem elég ahhoz, hogy kedvenccé váljon. Az ismertség nem jelent elismertséget: ahhoz az is kell, hogy igazi színművésznek tekintsék őt a nézők.

A kutatók kíváncsiak voltak arra is: szívesebben mennének-e az emberek színházba, ha színész helyett valamelyik médiasztár játszana a darabban. Ám a celebek szerepeltetésére nem vágyódik a közönség. Ez is azt jelzi, a színház stabilan őrzi a presztízsét, ide inkább az iskolázottabb, műveltebb középréteg tagjai járnak.

Ugyanakkor van egy réteg, akik egyáltalán nem látogatják a teátrumokat. Ők az érdeklődés hiányát nem számítva leginkább anyagi okokra hivatkoztak: túl drágák a színházjegyek, nem tudják megfizetni. „De amikor megkérdeztük őket, szerintük mennyibe kerül egy átlagos színházjegy, jóval felbecsülték az árát: az átlagosan meghatározott 3300-3500 forint felé pozicionálták, holott a KSH statisztikák szerint ez 1500-2000 forint körül mozog” – mondja Hidvégi Áron.

A kultúrafogyasztási szokások is mások a fővárosban, mint vidéken. A budapesti közönségre nem lehet azt mondani, hogy elsősorban a színházat preferálják, mert a „kultúrfalók” moziba, koncertre, kiállításokra is szívesen járnak. Más a helyzet például a vidéki városokban, ahol kisebb a kulturális választék. Ott a színháznak is dominánsabb szerep juthat. Ha van a közelben színház.

A kutatások azt bizonyítják, jól tervezett marketingstratégiával széles rétegeket lehetne még bevonzani a színházakba. Ám a marketing is csak akkor működik, ha a közönség a legjobb művészi minőséget kapja. Tehetséges színészek és emlékezetes színházi esték nélkül ma már nem lehet produkciókat eladni.