Utcabál
Térbál, hogy egészen pontos legyek, lévén szó a szegedi Dóm térről meg az Álarcosbálról, arról a Verdi-operáról, melynek magyarországi ősbemutatója is itt volt annak idején, a Fogadalmi templom előterében. A templom már nem keretezi a szegedi produkciókat, merthogy egy ideje a nézőtér a Hősök kapuja felé néz, így aztán a színpad (tkp. a díszlet) betölti az egész látóteret: nyilván ez is volt a cél, hogy a befogadást semmi, még egy templomtorony se zavarja.
Ami mármost a zavart illeti: Béres Attila, a rendező láthatóan úgy gondolja, hogy egy ilyen gigarendezvényt (négyezer néző, ha minden jól megy) nemcsak látványos show-elemekkel kell mindenképpen megtámogatni, hanem egy igazi világsztárral is.
Ebben az évben a műkorcsolyázóként egykor méltán népszerű Katarina Witt kapta ezt a szerepet, bálkirálynőként betolták és kitolták, összesen tíz másodpercet töltött a színen, a közönség még sokáig beszélt aztán erről a kitolásról. Nyilván mindenki azt várta, hogy amíg Anckarström leszúrja Gusztávot, addig a sportcsillag is leszúr legalább egy dupla Rittbergert, de nem. Jött, láttuk, nem győzött (meg).
Az egész nem érdemelne több szót, ha ez az ötlet nem nyúlna be a dramaturgiába is: szegény Gusztáv király kénytelen a harmadik emeletre mászva elénekelni a búcsúáriáját, csak azért, hogy odalent a szakemberek addig jegesíthessék a színpadot. Pedig az a bál jég nélkül is lebonyolódhatott volna.
Általában is elmondható, hogy a rendező nem bízott eléggé a zenében, az énekesekben, amiképp az egy operánál illene. Pedig azok mind kiválóak voltak. László Boldizsár, Anatolij Fokanov, Rálik Szilvia éppúgy remekelt, mint Wiedemann Bernadett vagy Szemere Zita. (Verdit talán most nem dicsérném külön, pedig szavamra, megérdemelné.) Jó volt a zenekar és a karmester, Barnaby Palmer. (Nyílt színi bravó járt neki is.) A rendező azonban jobban bízott a show-elemekben, mint a műben: ezért lett az előadás főszereplője a látvány, a díszlet, a mozgás (sokszor, ismerjük el, szellemes és kreatív módon), s a zene csak ennek szolgálóleánya.
Szerencse, hogy ez a művészeket nem igazán zavarta. Meg a közönséget sem.
Jolsvai András
