Tuđman szárnyai alatt

Bódis Gábor írása

A tavalyi választások végeredménye óriási bonyodalmat okozott. Az addig kormányzó szociáldemokraták (és koalíciós partnereik) és a jobboldali, ellenzéki Horvát Demokratikus Közösség Hazaszerető koalíciója patthelyzetbe került: a célfotó sem tudott dönteni, így a nevető harmadikként a horvát közéletbe berobbanó Most (Híd) nevű, főleg vidéki önkormányzati vezetőkből álló, vegyes ideológiájú együttes határozott az új kormányról. Azaz arról, hogy kinek a fejére teszi a koronát: az eddigi miniszterelnökére (Zoran Milanović) vagy a HDK vezetőjéére (Tomislav Karamarko).

A tiszta kezek politikáját hirdető és a már negyed évszázada váltakozva uralkodó szocdem–HDK-párosból kiábrándultak szavazataira utazó Most szinte minden választási ígéretét megszegte a kormányalakítási huzavona során. A legfontosabb az volt, hogy egyik nagy párttal sem lép koalícióra, esetleg egy nagykoalícióban érdekelt. Aztán összeállt a hozzá talán üzletileg (horvát nagyvállalkozók, oligarchák) közelebb álló jobboldallal. Ez a 19 tagú frakció felbomlásával fenyegetett, de eddig még ezt megúszták. A horvát politikai színtér új fenegyereke, Božo Petrov, a vidéki pszichiáter-polgármester lett az egyik miniszterelnök-helyettes. A másik a HDK vezetője, Karamarko. És a miniszterelnök? Mert ő volt az igazi meglepetés: Tihomir (Tim) Orešković.

Rossznyelvek szerint a kormányfő megnevezése napján sohasem tapasztalt látogatottságot ért el a Google, mert a horvátok is kíváncsiak voltak, ki is lesz a miniszterelnökük. Az ötvenedik évét taposó menedzser Zágrábban született ugyan, de Kanadában fejezte be tanulmányait, és azóta is ott élt több gyógyszeripari cég vezetőjeként. A többi között a horvát ipar egykori büszkeségét, a Plivát is vezette, míg a céget a Teva meg nem vásárolta.

A második meglepetés akkor érte a horvátokat, amikor az ország végrehajtó hatalmának a várományosa megszólalt anyanyelvén. Nem mindennapi élmény volt, de nem is helyesírási szótárral kell megmenteni a horvát gazdaságot.

Oreškovićot a HDK varázsolta elő a kalapból, és azért kellett egy „harmadik”, hogy ne azon bukjon el a kormányalakítási üzlet, hogy Karamarko és Petrov összevesznek a bársonyszéken. Tim teamjét viszont a miniszterelnök-helyettesek állították össze, és a kanadainak ebbe semmi beleszólása sem volt. Szerepét horvát elemzők a gazdasági és pénzügyminiszter szintjén látják, a stratégiai kérdésekről legfeljebb értesítik.

Amilyen botrányokkal teli volt a kormányalakítási időszak, olyan bukdácsolással kezdődött a „kormányzás” is. Az újkori horvát történelem legrövidebb mandátumú minisztere egy bizonyos Mijo Crnoja, aki a horvát honvéd veteránok (branitelji) minisztériumát vezette – vagy hat napig. Azzal vált hírhedtté, hogy egy „nemzetárulók” neveit tartalmazó feketelistával fenyegetőzött. Ez még nem lett volna halálos bűn, de egy-két nap alatt olyan köztörvényes csalások derültek ki róla, hogy ez még a szélsőjobbos elhajlásokra nem túl kényes új kormánynak is sok volt. Az utódjelöltje sem járt sokkal jobban, mert őt meg a zágrábi rendőr-akadémia plagizálással vádolta meg, és elveszítette a felsőfokú végzettségét. Nem könnyű manapság Horvátországban a honvédek érdekeit védeni.

Egy másik miniszteri kinevezett ügye azonban már nem marginális kérdés, hanem előrevetíti, hogy milyen eszmei keretek között fog működni a Karamarko–Petrov-kormány. Zlatan Hasanovićnak, a revizionista nézeteiről elhíresült történésznek a kulturális miniszteri kinevezése hatalmas felháborodást keltett a nem jobboldali horvát közvéleményben. Ne feledjük, a HDK a horvát szavazóknak alig 30 százalékát tudja magáénak, és a baloldalra is legalább ennyien szavaztak. Másrészt az „usztasák” (horvát fasiszták) és az antifasiszta „kommunisták” közötti ideológiai harc az egypártrendszer megszűnése óta tart, nagyobb intenzitással akkor, amikor a jobboldal van hatalmon. A horvát alkotmányban az antifasizmus olyképpen szerepel, hogy a horvát szuverenitás letéteményese az AVNOH 1943-as döntése. Az AVNOH a titóista népfelszabadító harc antifasiszta tanácsa volt az akkori usztasa bábállam területén. Ilyen „parlamenteket” alakítottak annak idején a megszállt Jugoszlávia későbbi összes tagköztársaságának a területén.

Nos, a muzulmán Hasanović azzal rukkolt elő, hogy az antifasizmus csak egy szóvirág, és nem is szerepel a horvát alkotmányban (ami nem igaz). Egyébként is az igazi igazságos és győztes háború az 1991–1992-es honvédő háború. Bírálói a történészt történelemhamisítással vádolják, és a horvátországi szerbek hírportálja, a Novosti még egy néhány évvel ezelőtti fényképet is előkotort, amelyen Hasanović egy U (az usztasa rövidítése) betűs sapkában virít. Tagadta az ügyet és fotómontázs készítésével vádolta meg a szerb főszerkesztőt, aki utána szakemberekkel ellenőriztette az ominózus fényképet. Eredeti volt.

Az már nem az új kormány, hanem a szintén a HDK jelöltjeként megválasztott államfő, Kolinda Grabar-Kitanović sajátságos, történelmi érzékenységre való hozzáállására utal, hogy Hasanovićot mint a horvát állam képviselőjét küldte a szerb pátriárka elé, amikor az egy pakráci (horvátországi város) szentélyt látogatott meg.

A kultuszminiszter néhány gyakorlati intézkedésével is megmutatta, hogy új kurzus születik. Például egy tollvonással megvonta a támogatást az elektronikus média egyesületétől, ennek következtében számos, főleg baloldalinak számító médium lehetetlenül el. Párttársa, a parlament alelnöke pedig több ezer veteránt vezetett a médiatanács épülete elé, mert az korábban három napra letiltott egy helyi televíziót gyűlöletbeszéd miatt. A tömeg a Za dom spremni! (A hazáért készen állunk!), második világháborús usztasa köszöntéssel vonult fel Zágráb központjában, és a médiatanács egyébként szerb nemzetiségű elnökét, ismert televíziós újságírónőt sértegette nyomdafestéket nem tűrő szavakkal. A rendőrség nem avatkozott közbe. Később ezt azzal indokolták, hogy túl sokan kiabáltak gyűlöletkeltő szavakat.

Közben az új hatalom nap nap után követeli a közszolgálati rádió és televízió (HRT) elnökének menesztését, akit szintén jugocsetniknek címkéz. Ez a horvát (szélső)jobb számára a legmérgezőbb ellenséges vegyület (Jugoszlávia után nosztalgiázó szerb).

A halaszthatatlan ideológiai kultúrforradalom teendői miatt aligha marad ideje az új horvát hatalomnak, hogy az EU végén kullogó gazdasággal törődjön.

Ami a külpolitikát illeti, az új külügyminisztert el-elküldik a szomszédos országokba. Miro Kovač Bosznia-Hercegovina után második állomásként Budapestre látogatott. Akár még Szerbiával is békülékenyebb hangot üthetnek meg, miután az előző miniszterelnök, Milanović összekülönbözött Belgráddal (is) menekültügyben. Az első magas szintű találkozó már megtörtént, mert Orešković összefutott Aleksandar Vučićtyal Londonban egy nyugat-balkáni gazdasági csúcson. Sok mindenről nem lehetett szó, hiszen az új horvát miniszterelnök nem szokott a saját ügyeibe beleszólni.