Tapintható zongoradarabok
A néző szinte eldönteni sem tudja, mit lát. Képet-e, vagy szobrot, esetleg egy repetitív zenedarab titkos térbeli kottáját, amelynek a látványból szinte már megfejthető a mű dallama, ritmusa, dinamikája is. Persze nem kell dönteni. Elég ámulni, elmosolyodni, bólogatni vagy éppen hitetlenkedni a balatonfüredi Vaszary-villában, ahol az év végéig láthatók Barabás Márton zongoraszobrai a Talált és kitalált zongorák című tárlaton.
Igen, itt minden műalkotás zongorából van. Az önmagába visszarohanó billentyűsor karikája csakúgy, mint a pedálokból, húrokból, hangkeltő kalapácsokból rakott spirálok, csillagok. Talán a művek lepkegyűjteményekére emlékeztető dobozai is teszik, hogy az alkotások egyszerre idézik a zenét és az élővilág nyüzsgését: csápokat, egymásba kapaszkodó karmokat. Dicséret az egyik játékos vendégkönyvi bejegyzés: „A kiállítás hatására újraértékelem szarvasbogár-gyűjteményemet.”
A Munkácsy-díjas Barabás Márton három és fél évtizedes munkásságának egyik állandó motívuma a zongora. Talán szülei sem sejtették, hogy egy életre eljegyezték a hangszerrel, amikor elvitték a zenetanárhoz. Persze senki sem tudhatta, hogy felnőttként hogyan hat majd a hangszer az akkor lemaradozó nebulóra. 2001-ben az Új Forrás című folyóiratban így vallott erről: „A zongora roppant absztrakt tárgy, fantasztikus erejű kifejezőeszköz: ugyanis két-három billentyű már képes megidézni az egész hangszert, ami egyben az emberi eszközépítés egyik csúcsát is megtestesíti. És gondoljunk a billentyűk által intonált zeneiségre, a különös ritmusra, az ellentétekre, és figyeljünk a hangszer anyagára, az elefántcsontra, az ébenfára is.”
Barabás pedig nagyon is figyel, miközben kísérletező képeit építi, valahol a festészet és a szobrászat határvidékén. Hiszen táblaképein is fontos szerephez jut a tér, rutinos plasztikai illuzionistaként szobrokat, tárgyegyütteseket fest, kitalált képi mélységgel telíti őket. Nem csoda, hogy művei lekívánkoztak a vászonról, hogy domborműként vagy szoborként idézzenek meg valamit, aminek a fizika, a láthatatlan áramlások világán innen nincs is köze a térhez: a muzsikát. Barabás Mártonnak van műve a Magyar Nemzeti Galériában, a Drezdai Állami Képtárban, de még a Hadtörténeti Múzeumban is. Vajon melyik lesz az a hangversenyterem, zeneiskola, amely végre felfedezi magának?
