Színészszabadság

A Jászai-díjas színművész több mint három évtizedig volt vidéki társulatok tagja Miskolcon, Egerben, Békéscsabán, Nyíregyházán. Negyvenöt évesen kapta meg első filmszerepét Janisch Attila Másnap című mozijában, amellyel az akkori filmszemlén elnyerte a legjobb férfialakítás díját. Minap Fekete Ibolya Anyám és más futóbolondok című mozijában nyújtott epizódalakításáért díjazták a filmkritikusok. Az e heti 168 Órában interjút olvashatnak Gáspár Tiborral.

2016. február 16., 13:46

Gáspár Tibor Fekete Ibolya filmjében távírászt alakít, akit szaktudása miatt alkalmaznak Horthy Miklós hadseregében. Utóbb egyesek szemszögéből bélyeg lesz rajta a múlt. De akik igazán ismerik őt, azt mondják: Lajos tölgyfaszerű ember, erős gyökerekkel kötődik családhoz, hazához. Ám megalázó helyzetek elől inkább arrébb lép. 1945 után bányásznak szegődik, ahelyett, hogy – káderré lett gyerekkori barát tanácsára – pártvonalon érvényesülne. Vajon akad-e hasonlóság Lajos és Gáspár Tibor habitusa között, tettük föl neki a kérdést. Azt felelte:

– Sok a hasonló karakter ebben a pici országban. A film a csendesebb többségről szól, azokról, akik bármely körülmény között élni szeretnének. Lajosról eszembe jut apám, meg a szintén színész Sándor bátyám vagy a szentesi szomszéd meg mások. Akik nem ismernek megalkuvást, csak erős kényszer hatására moccannak arrébb. Ha rájuk zúdul háború, holokauszt, forradalom, másféle kataklizma. Fekete Ibolya saját családja kapcsán szellemesen, öniróniával beszél erről a filmjében. Ez a látásmód is közel áll hozzám.

2024. október 15., 16:58

Ellenállt a kódfejtőknek, évszázadok óta őrzi titkát, és azok a tudósok, akik kapcsolatba kerültek vele, különös balsors áldozatai lettek. Az ismeretlen nyelven írott középkori alkímista kézirat a mai napig megfejthetetlen rejtély. De mitől olyan különleges a Voynich-kézirat?