Szeretni, inni és énekelni
A cím inkább az Így gondozd az olaszodat! kézikönyv borítójára illene, noha csupán egy Strauss-keringőt idéz. Persze hogy miként is kerül bele e „bécsi vér” a napsütéses Yorkban játszódó történetbe – ez maga a teremtő grimasz. A dagályos címkézéssel és a visszatérő valcerral a film rendezője, Alain Resnais játszik, a Szerelmem, Hirosima és más klasszikus művek nemrég elhunyt szerzője.
Utolsó filmje, a szóban forgó a közelmúlt egyik legironikusabb, legintellektuálisabb alkotása. A kis vidéki angliai „társaság” egyik tagjának pecsétes papírja van a halálos ítéletéről, amely méghozzá rövidlejáratú. Mit tehetnek ilyen esetben a barátok és a barátnék (-nők?). Tegyük felejthetetlenné az utolsó heteket az elmúlás előtt állónak! (Ha ennek így volna bármi transzcendens értelme!) Minden körülötte kezd forogni. Körülötte, akit egyetlen pillanatra sem látunk a filmen. George-ra fixálódik mindenki, de George halálos betegnek megbízhatatlan. Laza és telhetetlen. Elszeretne mindenkit.
Persze nem ilyen féltékenységdrámáról van szó: az urak mind gentlemanek, a hölgyek dámák (ha olykor kiesnek is a szerepükből). Az egész kavarodást pedig keretezi egy amatőr színjátszó előadás, amelyben hőseink így-úgy részt vesznek. Kérdés, hogy amit látunk, az éppen próba-e, vagy az előadás részlete, vagy csak holmi civil dolog. A színpad jelzett díszletei vegyülnek a filmkulisszákkal, a natúr helyszín és a teátrumi meg a filmes egybeúszik. Mi itt a való, mi a próba és mi a produkció? Hogyan játszanak jó színészek rossz színészeket?
S amikor már értenénk a szituációt, jön egy új szamárfül, titkokat söpör elő a yorki szél, „mi az, hogy fiatalon a feleségem falta a férfiakat, hisz érintetlenül jött hozzám”. Vagy nem hozzám?
Aztán a tragédia betelik. Nem úgy, nem akkor, mint ahogyan készültek rá, fordul itt is, ott is a kocka. Maradnak a látszatok, George meg vigyorog ott lent. Mi meg a nézőtéren. Egyet sóhajtva is!
Ajánlom hát Alain Resnais utolsó, külön világot teremtő, ábrázoló, ironizáló, elegáns filmjét.
Bölcs István
