Szabó Magda premier a Petőfi Irodalmi Múzeumban

Honlapján sejtelmesen szép portréja alatt az alábbi ars poetica: „Több évtizede ügyemnek tekintem, hogy a költők, írók megidézésével hangot adjak a megalázás és kirekesztés ellen.” Teszi ezt következetesen, és természetes közvetlenséggel, miként ez a hajdani, 1987-es emlék is felidézi: „Magas, barna hajú, kék szemű nő lép a színpadra. Tökéletesen uralja a teret, viszi magával a közönséget... Havas Judit előadóművész maga szerkesztette műsoraival, verssel és prózával, rendhagyó irodalomóráival – ahogy mondani szokták – bejárta a fél világot. Hallottam róla, amikor Londonban, a követségen tartott estje után meghajolt, a közönség percekig némán ült. Jeruzsálemben, az egyik irodalmi klubban a műsora közben kisfia hozzákéredzkedett. Ölbe vette, s folytatta a műsort. Ez a természetesség ugyan a pillanatnak szólt, de nagyon is jellemző rá. Ugyanígy a kitartás, a ragaszkodás mindahhoz, amit fontosnak tart az életben.”

– Versek, próza, zene... Most épp egy monodráma, a magyar irodalom nagyasszonya, az egyik legtöbbet fordított magyar író, Szabó Magda megidézésével. Miért pont ő, és miért épp most?

– Tisztelgés lesz ez az est, hiszen 95 éves lenne és 5 éve nincs közöttünk. „Az ajtó” c. regénye pedig éppen 25 éve jelent meg. Izgalmas életművéből ezt választottam, mikor hajdani egyetemi tanítványom, Bíró Zsófia megkeresett, hogy egy monodrámát írna nekem. Volt egy javaslata, de én inkább ezt választottam. Izgatott Emerenc alakja, aki egyszerű asszony és az írónő egymást formáló kapcsolata.

– Ha kedvenceket említek, Szabó Magda hol áll a te világodban?

– Néhány évvel ezelőtt készítettem egy CD-t és egy könyvet: ”Lányod vagyok, hajolj le hozzám” címmel. 33 költőnő 44 versét szerkesztettem a válogatásba. Szabó Magda is szerepelt abban egy versével. Talán az egész életművében nyomon követhető oknyomozó, emberi viszonyokat kutató és feltáró írói magatartása miatt lett fontos számomra. „Bátran éltem idáig, remélem, meghalni is így fogok, de ennek az a feltétele, hogy kimondjam: én öltem meg Emerencet.” Így tán nem különös, ha Ady Endre, József Attila, Kányádi Sándor, de Weöres Sándor, Radnóti Miklós, Pilinszky János, Nemes Nagy Ágnes, Gergely Ágnes költészete mellett, Kosztolányi Dezső, Örkény István, Márai Sándor, Földes Mária prózájával együtt Szabó Magda is ott szerepel az „engem megérintők” között. De igazság szerint sorolhatnám még a magyar irodalom nagyjait. Nem véletlen, hogy egy gazdagabb tudás, áttekintés miatt végeztem el az ELTE magyar szakát és szereztem meg a PhD. fokozatot a Kenyeres Zoltán professzor úr vezette doktori iskolában. (L. Simon László és Lackfi János is az isitársaim voltak...)

– Milyennek látod ma az irodalom és benne a költészet helyzetét? Mert bár temérdek könyv jelenik meg, ám verseket alig-alig olvasunk. Erősebb ingerekhez szoktunk, nincs sem időnk, sem erőnk megállni, elcsöndesülni akárcsak néhány percre is...

– A kérdés most a legjobbkor ért. A közelmúltban ugyanis épp az ellenkezőjét érezhettem. A mindenkit elérő világhálós információáradat ellenére kell a vers, az irodalom! Két alkalommal is örülhettem ennek. Mosonmagyaróváron, a 2 évenként megrendezésre kerülő szakközép,- és szakiskolások vers-és prózamondó versenyén zsűriztem. Kazincbarcikáról egy fiatalember úgy mondta el József Attila: A Dunánál című versét, majd egy leány a Felvidékről Csáth Géza egy novelláját, hogy megállt a levegő a teremben. Ezt a versenyt egyébként 16 éve folyamatosan meghirdetik, nagy érdeklődés mellett. Lelkes tanárok kellenek hozzá, és élvezik a város támogatását is, hogy az ország minden részéből érkező fiatalok jól érezzék magukat. De felemelő volt a Marcibányi téren a II. kerületi diákok versengése is. Majd 200 gyerek érkezett, korcsoportonként kaptak lehetőséget a megszólalásra. A 3-4 osztályosok körében egy kisfiú úgy mondott el egy Móra Ferenc írást, hogy az első percben tudtam, ő lesz a nyertes. A tehetség, a szorgalom, a nyelv szeretete sugárzott az előadásából. S amíg ilyen fiatalokkal találkozom, úgy érzem, ez a rend.

– Mi a helyzet az oktatásban az irodalom nevű tantárggyal?

– Többféle módszer létezik, de véleményem szerint a memoriter visszaállítása lenne legfontosabb. Mert a belső tájak gazdagsága a legfontosabb! Minden elveszíthető, de a tudás sok viszontagságon átsegíthet, ahogy erre már jó néhány példát láthattunk: Radnóti az erőltetett menetbe Arany verseit is magával vitte.

– Egész életedben minden ténykedéseddel tanítottál. Ebben az értékvesztett, pénz-uralta világban látod-e a hasznát?

– Hasznát? Az emberek tekintetében. Hogy megkeresnek a hajdani ELTÉ-s tanítványaim. Néhányukkal évente legalább egyszer leülünk beszélgetni, tapasztalatot cserélni. Kaptam olyan visszajelzéseket, hogy a tőlem hallottakat sikerült alkalmazniuk a saját óráikon. Évekig tanítottam Amerikában nyári magyar iskolában. Tudom, hogy a tanítványaim számítanak egymásra, mert közösséggé lettünk... Az Ady Versmondó Szalonba rendszeresen eljön például Márta, aki 89(!) éves és többek között Varró Dániel verseket mond, és kéri a segítségemet, mert versenyeken indul. Legutóbb Juhász Gyula költeménnyel aratott sikert Szegeden. Tanítva tanulsz, hiszen nem is történhet másként. De nemcsak emberi értelemben. A szakmai tudást is pallérozni kell. Jelenleg Ardó Mária, az Operaház magánénekese csiszolgat, hogy az előadásom mind prózában, mind akár Bartók dalok megszólaltatásában minél gazdagabb és színesebb legyen. Aztán ezt is adaptálva tovább adom közönség elé lépő tanítványaimnak. Mind a pódiumon, mind a tanításban kötelességemnek érzem a teljes jelenlétet, mert csak így tudjuk a hallgatóságunknak átadni mindazt a kincset, amelyet az évtizedek során begyűjtöttünk.

Miért tartom fontosnak a verset, a versmondást? – kérdezett vissza egykoron Havas Judit, s már több, mint negyedszázada megfogalmazta rá a választ: „mert a versben megszépülnek a szavak, s eljuthatunk lélektől-lélekig”. Felmutathatjuk a jobbítani, változtatni akaró szándékot, az ártó erők ellen való tisztaságot. Számot adhatunk, eltűnődhetünk közösen a hagyományokról, helyünkről a világban. Megélhetjük a fentet és a lentet – s megtisztulhatunk a költészet által.”

A Petőfi Irodalmi Múzeumban november 20-án, kedden este 19 órakor „Az ajtó” c. monodrámát Szabó Magdára emlékezve mutatja be Havas Judit.

Bayer Ilona