Szabadelvű konzervatívok

2015. szeptember 28., 09:43

„Aki ma lapot indít, az őrült, és a céljai reménytelenek” – jegyezte meg önironikusan Szentpéteri Nagy Richárd az Athenaeum Konzervatív Klub múlt heti rendezvényén. Az általa vezetett értelmiségi kör új online folyóirata, az Athenaeum Konzervatív Szemle első száma már olvasható a Konzervatívszemle.hu weboldalon. Nevükben is utalnak szellemi elődjükre, a Bajza József és Vörösmarty Mihály által kiadott Athenaeumra, amely a korabeli haladó reformmozgalmak fóruma lett.

– Céljaink nem üzletiek, hanem erkölcsiek – mondta Szentpéteri a 168 Órának.
Saját erőből finanszírozzák internetes lapjukat, s küldetésüknek érzik a modern európai konzervatív eszmék terjesztését, amelyeknek semmi közük a hazai jobboldali politikai populizmushoz. Szentpéteri úgy fogalmaz: a nemzeti keresztény gondolkodás áll a legtávolabb tőlük.

Első számukban írnak a katolikus egyház szerepéről, amelynek az egyetemes kereszténységet kell szolgálnia, nem hatalmi érdekeket. Az egyház társadalmi, szociális felelősségét hangsúlyozzák. A folyóiratban foglalkoznak a menekültkérdéssel is, kiemelve a kultúrák közti párbeszédet.

– Konzervatívak vagyunk, amennyiben elsődlegesnek tartjuk a hagyományos polgári értékek megőrzését. De ez összefér a liberális világnézettel. Mert az nem valódi demokrácia, ahol szabadon dönthetünk arról, melyik zsarnok uralkodjon fölöttünk – teszi hozzá Szentpéteri Nagy Richárd.
A szerkesztőknek nem titkolt céljuk hozzájárulni egy erős, öntudatos szabadelvű konzervatív választói réteg kialakulásához.