Startol a Magyar Festészet Napja fesztivál
Az idei, VIII. Magyar Festészet Napja programsorozat, számtalan helyszínen, Budapesten, vidéken, sőt határainkon túl, október 10-től 20-ig tart.
A Magyar Festészet Napja civil kezdeményezésként, néhány lelkes ember erőfeszítéseként 2002-ben jött létre. Csak remélni lehetett, hogy egyszer az egész országot átszövő, az országhatárt is átlépő, egész héten át tartó művészeti fesztivál, a hazai kortárs festészet méltó és átfogó seregszemléje lesz.
Az első rendezvényt 2002-ben sikerült tető alá hozni. A második évben az ünnep már kétnapos volt, 2006-ban pedig több mint egy héten át tartottak az ünnephez kötődő események. Idén 300 művész kétezernél is több képe lesz látható országszerte, sőt csatlakoztak a kezdeményezéshez szlovéniai, székelyföldi és szlovákiai kiállítóhelyek is.
A rendezvénysorozat látogatottsága és kiállítóinak száma évről évre nő, célja pedig évek óta változatlan: a festmények művészeti színvonalából és egyediségéből adódó érték elismertetése, a kortárs magyar festők és alkotásai iránti közönségszeretet kivívása.
Az eddigiekből is kitűnik, hogy a Magyar Festészet Napja minden évben változik, bővül, és egyre nagyobb léptékben gondolkodik. Programjait már régen nem csak tárlatok és kiállítások alkotják; koncertek, irodalmi műsorok és mozgásszínházi előadások is ünneplik a kortárs festészetet.
A Magyar Festészet Napja kiáltványa:
Sokan valljuk: a festészet ünnep
„Én képeket akarok látni a falakon, hogy újra kinyissák elém a világot…” – írta Babits „Örökkék ég a felhők mögött” című versében. Örökkék… Ismerjük ezt a színt? Ismerjük a színskála valamennyi színének hasonló mélységű tartalmát?
Tudjuk-e, hogy a színritmusoknak és gesztusoknak milyen hangulatteremtő ereje van?
Egész nemzedékek, társadalmi rétegek életéből maradt ki a festészet értékeinek élményszerű elsajátítása, miáltal világuk nem képes kinyílni – a szó babitsi értelmében.
2002 óta hazánkban rendszeresen megünnepeljük a Magyar Festészet Napját, amelyet október 18-ra tűztünk ki.
Azért erre a napra, mert ekkor ünnepeljük Szent Lukács névnapját, aki évszázadok óta a festők védőszentje. Ez a nap 2002 óta a fény, a színek, a formák és ritmusok, az élő festészet ünnepe!
Kérjük a szakma művelőit, művészettörténészeket, műkereskedőket, műgyűjtőket, társművészeket és mindenki mást, akinek kedves a festészet, támogassák kezdeményezésünket, és a maguk működési területén tegyenek annak érdekében, hogy ügyünk az egész társadalom közös ügye legyen.
Felszólítjuk a múzeumokat, kiállító intézményeket: e napon rendezzenek kiállításokat, aukciókat, szakmai tanácskozásokat, társművészeti eseményeket, tárják ki kapuikat a minél szélesebb nyilvánosság előtt!