Schiff András elsöprő sikere Londonban

Hatalmas sikert aratott a kritikusok körében Bach Goldberg-variációk című művével Schiff András a londoni Royal Albert Hallban, a BBC Proms koncertsorozatában. A művészt a szombat éjszakába nyúló koncert végén tapsviharral jutalmazta a közönség, állva ünnepelték, és háromszor is visszatapsolták. A koncertet élőben közvetítette a BBC rádiója, és a televízió is sugározni fogja.

2015. augusztus 24., 11:31

A zongoraművész hétvégi fellépéséről hétfőn megjelent értékelések kiemelték Schiff András rendkívüli bátorságát: azt, hogy a több mint ötezer férőhelyes koncertteremben adta elő a művet „egy szál zongorával a színpadon”. A Goldberg-variációkat rendszerint intimebb környezetben adják elő, Schiff András például a Wigmore Hallban játszotta emlékezetes koncert keretében a darabot Londonban.

A The Daily Telegraph és a The Guardian ítészének véleménye szerint a művésznek ennek ellenére sikerült magával ragadnia a közönséget, amely egy pisszenés nélkül hallgatta végig a 70 perces darabot, Bach egyik remekművét.

Mindkét lap méltatta Schiff András elegáns és emelkedett előadásmódját, amellyel kapcsolatban megjegyezték, hogy sikerült ugyanolyan hangulatot teremtenie, mintha a Wigmore Hallban játszotta volna a művet. „A közönségen múlott, hogy hagyja-e magát elragadtatni, és készségesen hagyta” – írta a The Daily Telegraph kritikusa.

A The Guardian lenyűgöző hatásúnak nevezte Schiff András koncertjét. A lap kritikusa szerint a művész döntése kitűnő volt, sok tekintetben ugyanis a Royal Albert Hall akusztikájával könnyebb megbirkózni egy szál zongorával, mint egy nagyzenekarral. Ahogy azt a művész előre közölte, keveset használta a pedált. Az előadás összességében impozáns, a művész játéka pedig kápráztató volt. A művel talán szigorúbban bánik más előadóknál, de felfogásának integritása páratlan – írta a lap. Mindkét lap ötből négy csillaggal jutalmazta a produkciót.

(Forrás: MTI)