Sam – Kismadár nagy kalandja
Muszáj néha szemrevételezni, mit tanul a gyerek, mit olvas, moziban mit néz. És el-elszörnyedünk. Egy e célú mintavétel vetett be a legújabb francia animációs film háromdimenziós vetítésére, mondván: lássuk a medvét. De tenyeres-talpas koma helyett egy madárseregbe cseppentünk, akik épp őszi vándorlásukra készülődtek.
A vezért egy mérges macska rútul letalpalta, és egy nem költöző természetű, tétova kismadár áll a csapat élére, és vezeti tájékozatlan hazugságokkal őket a vakvilágba. A déli nyitás, azaz Afrika helyett a jeges Skandináviába. Tollas hátú főszereplőnk mindig csak jót akart, de a valóság a szándékot nem akceptálta. Egészen a hepiendig. Mert hogy ez kötelező, afelől ne legyenek kétségeink.
Goethe ugyan nem ismerte a magyar tankönyveket, s felteszem, hogy a 3D-s mozitörténeteket sem, ám látnokian azt állította: „a gyereknek a legjobb – éppen jó”. Ez a francia rittyentés nem tartozik ebbe a felső kategóriába. Sőt!
Az animációs film nagy lehetőség. Az ábrázolt jellemekben mindig van egy ironikus lehetőség, éppen a teremtő átlelkesítés révén. Itt a madárkolónia kevéssé egyénített. Hazudós és alkalmatlan főhősünk erkölcsileg nem védhető, hiába rajzolnak neki akármekkora nagy szemet. És konfliktusnak az meg kevés, hogy vitatkozó állataink egymással ordítanak. Minden szereplőnk fisztulás fejhangon kiabál, ne csodálkozzunk, ha kisiskolásaink beszédértés helyett beszédfélreértésben élnek. (Igaz, azt elismerem, hogy egy katicabogár kommunikációjának nincs rendíthetetlen kánonja, de hát ezért művész a művész, hogy a rikításon túl is legyen eszköze.)
18 év alattiaknak nem ajánlom, efelett a kor felett pedig nagyjából indokolatlan a nézők rohamától tartani.
(Rendezte: Christian De Vita.)
Bölcs István
