Rroft Mbreti, azaz Éljen a király!
Albánia címerében fekete mező felett vörös sas repked. A gyász és a vér színeit e könyv rózsaszínű leírásai szelídítik tündérmeséssé. Ugyanis a tiranai trónra 1938-ban egy magyar grófnőt hívott meg a kalandos életű Zog király. Igaz, nem afféle mezei komtesszről beszélünk.
Apponyi Geraldine a „királyok atyjának” becézett, hajdani Joachim Ernest (1536–1586) anhalti herceg távoli leszármazottja volt, s ekképpen rokonságban a spanyol, a portugál, a francia, a holland, a belga, a dán, a svéd, a norvég, az angol, az osztrák–magyar, a román, a bolgár, a jugoszláv, a görög, a luxemburgi, a monacói, a liechtensteini uralkodóházakkal.
Zog és Geraldine azonban mindössze egy évet regnálhattak. 1939-ben a fasiszta Olaszország lerohanta a kis királyságot. A behatolókat az a Ciano gróf parancsnokolta, aki Mussolini vejeként és aktív külügyminiszterként egy évvel korábban tanúskodott a tiranai esküvőn. 1939. április 5-én megszületett a trónörökös. 7-én a királyi pár menekülni kényszerült. Zog külföldön halt meg, a volt magyar grófnő a rendszerváltás után még visszatérhetett a szkipetárok földjére. Ott halt meg, albánként.
Egyébként az idegenbe szakadt sors errefelé sem különleges. Az alig több mint hárommilliós népesség többszöröse él külföldön, kisebbségi sorsban: másfél millióan Koszovóban, hárommillióan Törökországban, háromszázezren Itáliában, legalább ugyanennyien Görögországban és Bulgáriában.
Huszadik századi történelmi regényekben zordabb hanghoz szoktunk. Itt rózsaszínes az égbolt, legyünk akár Tiranában, Egyiptomban vagy Dél-Afrikában. Író és alanya szinte baráti viszonyt ápolhattak. Így számos autentikus adathoz jutott a tisztelettudó szerző. Viszont az igazi tragédiák csak leányregénybe illő módon jelennek meg.
Clio arca sokszor volt véres. Itt elfedi a smink. Kár.
(Joséphine Dedet: Géraldine. Egy magyar nő Albánia trónján. Fordította: Rácz Judit. Európa Kiadó.)
