Pillanat!

Régen jártunk a Volksbank Galériában, pedig valaha egyetlen kiállítást se mulasztottunk volna el ott. Szerettük, hogy ez a bank szívén viseli a kortárs piktúra ügyét. (Ahogy minden más bank és pénzintézet mecénási tevékenységét is örömmel szoktuk üdvözölni: jártasak lévén némileg a magyar művészet történetében, ezt – az elődökre való pozitív tekintettel – jobbára el is várjuk.)

2008. május 15., 13:16

De hát sok víz lefolyt azóta az Istenhegyi úton, estek mindenféle változások is, melyek nem mindig voltak ínyünkre (hogy csak egy példát említsünk: megváltozott a bankfiók nyitva tartása s ezzel a galériáé is, pedig szerettük az estébe nyúló órákat ott, amikor senki nem zavarta már az embert a műélvezetben), szóval a régi, bensőséges viszonynak vége lett, de erről a manapság kiállító művészek mit sem tehetnek: megérdemlik hát, hogy rájuk nyissuk az ajtót.

„Az egyetlen pillanat” – ezt a címet viseli a három festő (Adorján Attila, Nemes Nikolett és Wächter Dénes) közös tárlata: az efféle vízen járó címeknél mindig gyanítható, hogy valóságos közük a műveknek nem lehet egymáshoz. Így van ez most is, három kiállítás adódik itt, közös térben. (Biztosan van rá magyarázat, de ezt most ne kutassuk: inkább örüljünk, hogy három tárlatot láthatunk egyetlen lendülettel.)

Adorján persze a főszereplő, nemcsak a méretek és hangsúlyok miatt (tizenhét alkotása látható itt, míg Nemesnek tizenegy, Wächternek nyolc), hanem agresszív hiperrealizmusa, erőteljes színkezelése, határozott világképe okán is. Adorján okkupálja szinte a körötte lévő világot, magával rántja és elsodorja: bravúros technikai tudással, könnyű ecsetkezeléssel mond rólunk és környezetünkről kegyetlen véleményt: jaj annak, kit palettájára tűz. (És még az ironikus címek mindehhez: „A zöldet jobban szeretem, de ezt találtam.”)

Wächter Dénest fogva tartja saját ötlete, hogy talált tárgyait még átfesti egy szobafestőhengernek látszó tárggyal: elsőre soknak látszik. Nemes Nikolett, mint megtudtuk, egy Tisza-parti faluban gyűjtötte élményeit, műveiben (Helyismereti gyűjtemény I–XI.) ezt a világot építi újra sok lírával, humorral, belső békével.

Életének kilencvenedik évében elhunyt Mécs Károly Kossuth-nagydíjas, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, a nemzet művésze, érdemes és kiváló művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.